Áremelkedésre számít az iraki olajminiszter

Vágólapra másolva!
Az iraki olajügyi miniszter szerint emelkedni fog a kőolaj ára a következő hónapokban és a nyár folyamán bővül az energiahordozó iránti kereslet.
Vágólapra másolva!

Huszein as-Sarisztáni azzal kapcsolatban, hogy tavaly szeptember óta az OPEC összesen napi 4,2 millió hordó termeléscsökkentésről döntött, azt mondta, hogy ennek több mint 85 százalékát már teljesítették a tagországok. Független elemzők szerint a termeléscsökkentés 83 százalékát hajtották eddig végre az OPEC tagjai.

Csütörtökön a WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 49,50 dollár körül mozgott. Ez ugyan magasabb a decemberi 32,40 dolláros mélypontnál, de így is közel 100 dollárral alacsonyabb a tavaly júliusban beállított 147 dollár feletti rekord szintnél.

Az OPEC május 28-ra rendkívüli miniszteri értekezletet hívott össze. Az iraki miniszter azt mondta, hogy ha akkor úgy látják az olajkartell tagjai, hogy további termeléscsökkentésre van szükség, akkor meghozzák a szükséges döntést.