Az üzembezárás veszélyétől tartanak a romániai galaci (Galati) Arcelor Mittal acélgyár alkalmazottai, miután a vállalat vezetősége úgy határozott, hogy bezárja a gyár három kokszolókemence-blokkját.

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A Ziarul Financiar című román gazdasági-pénzügyi napilap szerint az acél iránti kereslet drasztikus csökkenése miatt az indiai Mittal tulajdonában lévő galaci üzem termelése az idei év elején csak az egyharmadát érte el a tavalyi hasonló időszakénak.

A lap szerint a dolgozók attól tartanak, hogy Románia egyik legnagyobb üzeme végleg bezárja kapuit, hiszen másutt is bekövetkezett ez, miután a kokszolókemence-blokkokat felszámolták.

A galaci gyárnak három ilyen blokkja van, és a lap szerint a román kormány tárgyalásokat folytat az acélkonszern vezetőségével, hogy mégse állítsák le ezek működését. Mihai Ursache, a román privatizációs hatóság elnöke elmondta, hogy a 2001-es privatizációs megállapodásban az Arcelor Mittal összesen 1,13 milliárd dollár állami segélyt kapott, és ezért cserében vállalta, hogy tíz évig, vagyis 2011-ig működtetni fogja a gyár két kokszolókemence-blokkját.

A Ziarul Financiar a román gazdasági minisztérium adatai alapján kiszámította, hogy a galaci acélgyárnak az idei várható drasztikus termeléscsökkenése miatt egy százalékkal zsugorodhat Románia bruttó hazai terméke (GDP). Tavaly a galaci Arcelor Mittal 1,33 százalékkal járult hozzá Románia GDP-jéhez, és Románia legnagyobb exportálója volt 3,8 százalékos hozzájárulással a teljes kivitelhez.

Az Arcelor Mittal azonban Romanban, Jászvásáron (Iasi) és Vajdahunyadon (Hunedoara) is működtet acélkombinátot. Ezek termelésével együtt összesen 2 százalékkal járul hozzá Románia GDP-jéhez. A bukaresti gazdasági minisztérium egyik illetékese szerint katasztrófát jelentene a román gazdaságnak a galaci gyár esetleges bezárása - olvasható a Ziarul Financiarban.