Vágólapra másolva!
Nagyot esett az ázsiai tőzsdék legfontosabb indexe, a tokiói Nikkei. A 2,5 százalékos bukás hátterében a Bank of America rossz hírei hajtotta bankpapírok és az IBM kedvezőtlen eredményei miatt a technológiai papírok álltak. Az erősödő jen csak tetézte a bajt.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

A Reuters jelentése szerint a Bank of America nagy kockázatú papírjai újra felélesztették az amerikai pénzügyi rendszer és gazdaság miatt aggódók félelmeit. A visszaesés az elmúlt hetek szárnyalási trendjét törte meg, melyet éppen a bankok, többek közt a Citigroup jó hírei hajtottak.

A nagyobb kereskedők, mint például a Mitsubishi, melyek energia- és nyersanyag-kereskedelemmel is foglalkoznak veszítettek értékükből, miután az olaj- és a rézárak estek.

"A bankrészvények emelkedése véget ért a Bank of America tegnapi híreivel. Ezek azt mutatták meg, hogy bedőlésre hajlamos eszközök megtisztítása még nincs lezárva, így a befektetők sem bíznak még bennük" - mondta egy japán eszközkezelő ház vezető közgazdásza.

"A piac szusszan egyet az erős rali után, de egyúttal a befektetők eladni se nagyon tudják papírjaikat, mivel a gazdaság további zuhanására sincs bizonyíték, illetve azt sem tudjuk, hogy mi lesz a General Motors sorsa" - tette hozzá. A Nikkei index 219,71 pontos eséssel 8705,04 ponton végzett.