Franciaország kevesli az IMF-nek nyújtott uniós pénzt

Vágólapra másolva!
Franciaország szerint kevés az a 100 milliárd dollár, amit az Európai Unió ígért meg az IMF-nek, felduzzasztandó annak a gazdasági világválság elleni harchoz felhasználható pénzeszközeit.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Christine Lagarde francia gazdasági miniszter közölte, hogy levéllel keresi meg uniós partnereit, hogy az IMF-nek tett felajánlásukat a korábbi 100 milliárdról 160 milliárd dollárra emeljék, mert ekkora összeg felelne meg az EU súlyának az IMF-ben.

A húsz legfejlettebb állam vezetői - köztük ez alkalommal Brazília és Kína is - április elején az IMF pénzügyi mentőakcióihoz további 500 milliárd dollár támogatást ajánlottak fel (megháromszorozva az addigi forrást), és akkor jelezte az unió - már hivatalosan -, hogy ebből 100 milliárddal veszi ki részét.

Egyelőre nem pontosították, hogy kire mekkora lenne végül az extra támogatási alaphoz a hozzájárulás összege. A nem uniós részben Japán 100 milliárdnyit ajánlott az IMF alapjához, az Egyesült Államok kezdetben ugyancsak 100 milliárd dollárt, de Obama elnök jelezte, hogy ezt megtoldja még 100 milliárddal. Kína állítólag 40 milliárd dollárra tett felajánlást.

A hét végén az IMF hitelezéséhez való támogatás kérdéséről előbb a G7, majd a G20 csoport tárgyal. Az EU hozzájárulása növelésének kérdése a júniusi uniós csúcson dőlhet el.