Vágólapra másolva!
A Nomura Holdings, Japán legnagyobb brókercége, a vártnál nagyobb negyedéves veszteséget jelentett be, mivel személyzeti költségei megduplázódtak a Lehman Brothers egyes vállalkozásainak átvétele után.
Vágólapra másolva!

Az év első három hónapja után bejelentett 217 milliárd yenes (2,2 milliárd dolláros) veszteség majdnem kétszerese az elemzők által várt 127 milliárd yenes veszteségnek és jelentősen több a 154 milliárd yenes előző éves adatnál is.

A Nomura negatív teljesítménye különösen a Goldman Sachshoz és a Bank of Americához viszonyítva feltűnő, ezek az első negyedévben újra nyereségesek voltak. A Nomurának eddig több mint kétmilliárd dollárjába került, hogy felvegye a Lehman nyolcezer dolgozóját.

"A Nomura legfőbb feladata, hogy csökkentse a költségeit, ugyanis a nyereségében nem várható jelentős növekedés" - állt a Standard & Poor's jelentésében. A cég teljesítménye ennek ellenére nem fogja befolyásolni a S&P minősítését.

Jelenleg 25 626 alkalmazottja van a brókercégnek, miután október óta már 2100 dolgozójától vált meg. Elemzők szerint a cégnek ugyanannyi munkatársától kellene megválnia, ahhoz, hogy nyereséges legyen, mint ahányat a Lehmantól átvett.

A Nomurának egyszerre estek a részvényindexei a tokiói tőzsdén (ebben az évben 17 százalékkal), a brókerügyi megbízásai (17 százalékkal 66 milliárd yenre) és a befektetési megbízásai (37 százalékkal 12 milliárd yenre). A cég ennek ellenére a japán pénzpiac meghatározó szereplője. A Bloomberg adatai alapján 49 pénzügyi ügyletnél és tranzakciónál segédkeztek az első negyedévben.

Az 1925-ben alapított japán vállalat mára már 30 országban képviselteti magát. Jelenleg egyes irodáinak eladását fontolgatja, hogy készpénzhez jusson. Decemberben és januárban már részvénykibocsátással növelte a tőkéjét, összesen 700 milliárd yen értékben.