Mélyben maradt az amerikai kamat

Vágólapra másolva!
Az amerikai Federal Reserve (Fed) nem változtatott a kamatokon szerdán véget ért kétnapos ülésén.
Vágólapra másolva!

A piac nem várt változást a kamatkondíciókban, így a döntés semmiképp sem nevezhető meglepőnek. A kamatdöntést egyöntetűen hozták a jegybankárok. A jegybanki ülés végének idején az amerikai piacok komoly pluszban voltak, a Dow Jones csaknem 200 pontos emelkedést mutatott a keddi záráshoz képest.

A Fed bankárai szerint az utóbbi hat hét alatt javult az amerikai gazdaság helyzete, de felívelésre továbbra sem lehet számítani - ez is indokolja, hogy a 0-0,25 százalékos sávban maradt az alapkamat. A jegybanki közlemény kiemeli, hogy az amerikaiak költési szintje stabilizálódott, a visszaesés pedig lassabbnak tűnik, mint eddig.

A Fed nem változtatott azon a politikáján, hogy amerikai kincstárjegyek vásárlásával pumpál likviditást a gazdasági rendszerbe, és így tartja fenn a hitelezést.