Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A MÁV Cargo és tulajdonosa, a Rail Cargo Austria (RCA) közös válság elleni intézkedési tervet dolgozott ki, benne a költségek 15 millió eurós csökkentésével, a közös piaci fellépés erősítésével, hosszú távú szerződések megkötésével, illetve a megbízhatóbb szolgáltatást szolgáló fejlesztésekkel.

Friedrich Macher, a RCA és a MÁV Cargo igazgatótanácsainak tagja kiemelte: az idei terveit a két cég óvatosan fogalmazta meg, csoportszinten 15 százalékos szállítási teljesítménycsökkenéssel számolva, de még így is meg tudják őrizni piacvezető szerepüket a közép-európai vasúti áruszállítási piacon.

Kovács Imre, a MÁV Cargo vezérigazgató-helyettese, a MÁV Cargo igazgatótanácsi tagja elmondta: tavaly a vállalat 41,9 millió tonna árut szállított, 88 milliárd forint bevételt ért el, az idén ez mérséklődik: 36,2 millió tonna áru továbbításával, és 92,5 milliárd forint árbevétellel számolnak.