Vágólapra másolva!
A Chrysler amerikai autógyártó vállalat 4,5 milliárd dolláros működési hitelt kaphat az amerikai és a kanadai kormánytól az Egyesült Államok csődbíróságának döntése szerint - jelentette kedden a The Wall Street Journal (WSJ).
Vágólapra másolva!

Az összegből biztosított lesz a harmadik legnagyobb amerikai autógyár működése addig, amíg kidolgozzák az olasz Fiat céggel való egyesülés részleteit. A detroiti cég múlt csütörtökön folyamodott csődvédelemért; azt kérte, hogy az Obama-kormány felügyelete alatt zajló átszervezés keretében május 21-ig bonyolítsák le a Fiat-üzletet.

A Chrysler eladja legértékesebb tulajdonrészeit annak az új cégnek, amelyet a szakszervezet, a Fiat és az amerikai kormány közösen fog tulajdonolni.

A Chryslernek 30 üzeme működik az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban. Csődje minden idők egyik legnagyobb vállalati csődje, amely elemzők szerint a főpróbája lehet a legnagyobb amerikai autógyár, a General Motors hasonló átszervezésének. A GM-nek június 1-jéig adtak határidőt az átalakulásra.

Az amerikai elnök múlt csütörtökön megerősítette, hogy a Chrysler csődvédelmet kér, és túlélése érdekében megállapodott a Fiattal. Az olasz cég először 20 százalékot vásárol a Chryslerben, és tulajdonhányada később 35 százalékra emelkedhet.