Válsághíradó: száguldó, majd megtorpanó tőzsde, stabilan erősödő forint, amerikai bankteszt

Vágólapra másolva!
Egészségesnek bizonyult az amerikai bankrendszer a stressz-teszt alapján, de tőkepótlásra azért a biztonság kedvéért szükség van. A pesti tőzsde nagyon lendületesen indult, a kereskedés végére azonban alábbhagyott a svungja, a forint viszont jól tartotta az erősödő trendet. Az amerikai piacok mind veszteséggel zártak, és Európa is hullámvasúton ült - válsághíradó hajnalban.
Vágólapra másolva!

Ma napvilágot lát a svájci és a kanadai áprilisi munkanélküliségi ráta.

Közzéteszik a német márciusi külkereskedelmi és folyó fizetési mérleget, valamint az ipari termelés alakulását.

Kijönnek a brit ipari árak és az ipari kibocsátás áprilisi adatai.

A Fed több fronton is kommunikál.

Magyarországon egy, az idegenforgalom szempontjából fontos adat lát napvilágot: a KSH közzéteszi a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának január-márciusi alakulását.

Nem beteg az amerikai bankrendszer

A forint vad mozgás - jelentős erősödés, majd kisebb korrekció - után 280 forint/euró kurzus körül állt késő délután a devizapiacon.

Jelentős kezdeti optimizmus után nap végére kifulladt a pesti tőzsde.

Felére esett a GM bevétele, kétszeres a vesztesége.

Stressz-teszt: nem beteg az amerikai bankrendszer, de tőkepótlás kell.

New Yorkban minden esett, az olajpiacok elbizonytalanodtak.

Kamatvágások Európában

A KSH legfrissebb adatai szerint márciusban javult a magyar gazdaság helyzet.

Áprilisban kisebb lett a magyar államháztartási hiány a vártnál a PM adatai szerint.

Izland nagyot, az EKB kicsit vágott a kamaton, London tartott, a cseh ráta történelmi mélypontra süllyedt

Buktak a bankok az aranyeladásokon

Az EBRD 50 millió euró hitelkeretet biztosít magyar vállalkozásoknak az UniCredit Bankon keresztül.

Véget érni látszik az elbocsátási hullám az USA-ban.

Nagyon ráfáztak a bankok az aranyeladásokra.

Egyesül a Porsche Automobil Holding SE és a Volkswagen AG.