Stressz-teszt: nem beteg az amerikai bankrendszer, de tőkepótlás kell

Vágólapra másolva!
A 19 amerikai bankon elvégzett stressz-teszt eredményei alapján az amerikai bankrendszer nem beteg, de ahhoz, hogy ki tudja védeni a helyzet esetleges rosszabbodását, jelentős tőkepótlás szükséges. A teszt alapján 10 bank esetében szükséges tőkepótlás, összesen 74,6 milliárd dollár.
Vágólapra másolva!

A 19 amerikai pénzintézet "egészségét" vizsgálni hivatott stressz-teszt eredményei szerint a bankszektor biztonságos, bármennyire is pesszimista az előrejelzések is látnak napvilágot az idei és a jövő évi veszteségekről - ami öszesen 600 milliárd dollárt is elérhet . A teszt alapján 10 pénzintézetnél szükséges a tőkeelátottság növelése - elsősorban a magánszférából - összesen 74,6 milliárd dollár értékben a következő hét hónap során annak érdekében, hogy a helyzet rosszabra fordulása esetén se legyenek nehézségek.

Némelyik bank esetében közvetlen szövetségi tőkeinjekcióra lesz szükség, a pótlólagos tőke legnagyobb része a tervek szerint abból származik majd, hogy a szavazati jog nélküli elsőbbségi részvényeket az állam átváltja törzsrészvényekre a vállalati részvénytőke emelése céljából.

Washington szerint a gyengébb helyzetű vezető bankok feltőkésítése megszilárdítja irántuk a bizalmat, és megalapozza a recesszióból kivezető utat. Timothy Geithner pénzügyminiszter közölte, hogy a bankvizsgálatok jelentősége azok átláthatóságában van. Ben Bernanke, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke szerint a tesztek és a kormány tőkésítési programja segítenek helyreállítani az amerikai bankrendszer stabilitását.

A legnagyobb, 33,9 milliárd dolláros tőkefeltöltést a Bank of Americánál kell végrehajtani. A Wells Fargót 13,7 milliárd dollár tőkeemelésre kötelezik, a GMAC esetében 11,5, a Citigroupnál 5,5 milliárd dolláros ez az összeg. Az Obama-kormány reményei szerint a 10 gyengének ítélt pénzintézet képes lesz a magánszférából megoldani a tőkeemelést, de Bernanke közölte, hogy a kormány szükség esetén segít.

"A kormány a pénzügyminisztériumon keresztül készen áll arra, hogy bármekkora pótlólagos tőkét nyújtson annak biztosítására, hogy bankrendszerünk képes átvészelni a súlyos gazdasági visszaesést" - közölte a központi bank vezetője.