Csak átmeneti a megtorpanás a csökkenő inflációban

Vágólapra másolva!
Várható volt, hogy forint korábbi gyengülése hatással lesz az áprilisi magyarországi inflációs adatokra, és bár gyorsulás mértéke "csalódást keltő", a dezinfláció jó eséllyel folytatódni fog a következő negyedévben, mondták londoni feltörekvő piaci elemzők a vártnál magasabb, 3,4 százalékos éves összevetésű áprilisi inflációs adat keddi közzététele után.
Vágólapra másolva!

Az előzetesen kérdezett londoni elemzők közül többen megjósolták, hogy a múlt hónapban visszagyorsult a 3 százalékos célszint fölé a tizenkét havi magyar infláció. A felmérésbe bevont kilenc nagy londoni befektetési és elemző ház feltörekvő piaci szakértőnek prognózisai széles sávban, 2,7-3,4 százalék között szóródtak; az előrejelzési átlag 2,94 százalék volt. Márciusban 2,9 százalékos éves szintű fogyasztóiár-inflációt mértek Magyarországon.

A keddi adatismertetés után Tatha Ghose, a Commerzbank-Dresdner Kleinwort londoni elemzője úgy fogalmazott: a térségbeli általános dezinflációs folyamaton belül egyes gazdaságokban "mérsékelt ellenirányú folyamatok" zajlanak, elsősorban a valuták gyengesége és a hatósági árintézkedések miatt.

A szakértő szerint ebbe illeszkedik a keddi magyar inflációs adat, mivel a korábbi meredek forintgyengülés még mindig érezteti hatását az üzemanyagfélék importárában. Ghose kiemelte ugyanakkor, hogy a maginfláció jórészt stabil maradt március és április között.

A Commerzbank-Dresdner Kleinwort londoni elemzője szerint a Bajnai-csomagban szereplő áfaemelés júliustól újabb, egyszeri felhajtóerőt ad a magyarországi inflációnak, ugyanakkor a tavaly áprilisi hatósági gázáremelésből eredő bázishatás májustól már lefelé mutató nyomást gyakorol a teljes kosárra számolt inflációra.

A szakértő szerint az április kiugrás - jóllehet meglephette a piacokat - mérsékelt volt ahhoz a hosszabb távú dezinflációs pályához mérve, amelyre Magyarország az elmúlt egy évben ráállt, és amelynek révén mind a teljes kosárra számolt, mind az alapszintű infláció a tavalyi év közepi 6-7 százalékos szintekről a mostani 3 százalék környékére süllyedt.

Ghose szerint a ház azzal számol, hogy a szélesedő negatív kibocsátási rés hatása lassan elkezdi ellentételezni a valutaárfolyam és az egyszeri hatósági árintézkedések hatásait, így a magyar infláció az áfaemeléssel együtt is "tovább sodródhat lefelé", még abban az esetben is, ha a globális energiaárak esése nem folytatódik.

A kibocsátási rés a még inflációs kockázat nélkül elérhető növekedési potenciál és a várt tényleges GDP-növekedés különbségét méri negatív vagy pozitív irányban. A pozitív kibocsátási rést elemzői körökben általában inflációveszélyesnek tartják, a negatív kibocsátási rés kialakulása azonban erőteljes dezinflációs tényező, sőt deflációs kockázatot is jelenthet.

Melanie Bowler, a Moody's Investors Service hitelminősítő londoni gazdaságelemző szolgálatának - Moody's Economy.com - közgazdásza szerint a korábbi forintgyengülésből eredő "inflációimport" hajtotta a vártnál magasabbra az áprilisi magyar inflációt. Ugyancsak a gyenge forint, valamint a továbbra is ingatag piaci helyzet miatt tartotta a magyar jegybank (MNB) immár negyedik hónapja a jelenlegi 9,5 százalékon alapkamatát áprilisban.

A Moody's azonban a szakértő szerint azzal számol, hogy az MNB újrakezdi az enyhítési kurzust a gazdasági helyzet romlása miatt. Az enyhítés - a forint védelmében - fokozatos lesz, de a Moody's Economy.com azt jósolja, hogy az idén összesen 2,5 százalékponttal 7,00 százalékra csökken a magyar jegybanki alapkamat.