Nagy kilengésekkel nyitott a forint

Vágólapra másolva!
Kedden reggel gyengült a forint az euróval szemben a hétfő délutáni szintekhez viszonyítva, 10 óra körül 280 forint körül járt az euró árfolyama.
Vágólapra másolva!

Kedden reggel tíz óra körül egy euró 279,80 forintba került, szemben a hétfő délutáni 278 forint körüli szintekkel. A kurzus a reggeli kereskedésben járt 280 forint fölött is, azaz ezúttal nem tudta megfogni a jegyzést ez az utóbbi napokban erős ellenállásnak tűnő érték. Az euró már hétfő este áttörte a 280-as szintet egy rövid időre.

Ugyanekkor egy dollár 204,72 forinton állt, egy svájci frankért pedig 185,27 forintot kellett adni a banjkközi devizapiacon. A forint jegyzései nagy kilengéseket mutat, az árfolyam 279 és 281 forint között ugrándozik.

Kedden reggel jelent meg az április inflációs adat, ami uugyan rosszabb lett a vártnál, de nem volt különösebb hatással a forintra. Áprilisban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,8 százalék volt, tavaly áprilishoz viszonyítva pedig az árak 3,4 százalékkal növekedtek. A piac ennél szerényebb, 3 százalék körüli éves áremelkedésre számított.

A Takarékbank elemzése szerint a nemzetközi piacokon tapasztalható iránykeresés a forintot is oldalazásra készteti: a jegyzés a 277-282-es sávban maradhat a nap folyamán, annak is inkább az erősebb felében.

Az Erste kommentárja rámutat, hogy tegnap jelentosen erosödött a jen, de felértékelodött a dollár is az euróval szemben. Az EUR/USD 1,36 alatt zárt tegnap ma azonban ismét visszatért a szint fölé. Az USD/JPY ismét a 200 napos mozgóátlag alá ért, a keresztárfolyam közel egy hónapja a 96 és 99 közötti sávban mozog az említett mozgóátlag körül.