Olcsóbb lett az olaj

2009.05.13. 22:21

Gyengült a kőolaj ára Londonban és New Yorkban szerdán annak ellenére, hogy nagy meglepetésre csökkentek az amerikai szénhidrogén-tartalékok a múlt héten.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 60 cent gyengüléssel 57,34 dolláron fejezte be a napot. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára 83 centtel 58,02 dollárra süllyedt.

Az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdán közölt készletadatai szerint a nyersolaj tartalék 4,7 millió hordóval csökkent, miközben elemzők 1,3-1,4 millió hordós bővülést vártak.

Meglepetést okozott a benzintartalék is, amely a múlt héten 4,1 millió hordónyival apadt az Egyesült Államokban, miközben az előzetes becslések szerint nőnie kellett volna 200 ezer hordónyival.

Egyedül a feldolgozott termékek (dízel- és fűtőolaj) esetében "jött be" kis eltéréssel az előzetes várakozás: a növekedés 1 millió hordónyi volt.

A tartalékadatok ismertetése után a kőolaj ára rövid időre több mint egy dollárral nőtt. Ezután azonban gyorsan a veszteséges oldalra került arra a kellemetlen adatra, hogy áprilisban a várt 0,1 százalék helyett 0,4 százalékkal csökkent az amerikai kiskereskedelmi eladás.

Árcsökkentő tényező volt még az OPEC-nek az a bejelentése, hogy legújabb számításai szerint idén a vártnál nagyobb mértékben csökken az olajkereslet. Az olajkartell eddig napi 1,37 millió hordó keresletcsökkenésre számított. Ezt a várakozását most napi 1,57 millió hordóra módosította.

KAPCSOLÓDÓ CIKK