Rábólintott az MSZP-frakció a vagyonadóra

Vágólapra másolva!
A harmincmillió forintnál nagyobb értékű ingatlanok után kell majd vagyonadót fizetni a kormány új javaslata szerint, amelyet a szocialista frakció támogat - jelentette be Bajnai Gordon és Oszkó Péter az MSZP-frakció csütörtök esti rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón. A lakások mellett a hajókra, jachtokra, más vízi járművekre, valamint a légi járművekre is kiterjedne az új vagyoni típusú adó.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon csütörtökön este frakcióülésen tárta a képviselőcsoport tagjai elé a vagyonadóra vonatkozó új, végleges javaslatát, amely szerint 30 millió forint alatt nem változtatnának a jelenlegi rendszeren és csak e fölött vetnék ki az egységes vagyonadót az ingatlanokra, 50 millió forintos értékhatár felett pedig ez számottevően is megjelenne. Az utóbbinál a tervezett kulcs évente 0,5 százalék körül lehet. A távirati iroda információi szerint az új javaslat is tartalmazza a méltányosságot, vagyis a nyugdíjasok, a nagycsaládosok, valamint az állásukat a válság miatt elveszítők kaphatnának valamiféle kedvezményt, de erről még tovább folyik az egyeztetés.

Oszkó Péter a részletekről szólva elmondta, hogy a harmincmillió forintnál értékesebb vagyontárgyakra kivetett adó mértéke egy százaléknál kisebb lesz. Az adó a tervek szerint sávos lesz, a következő határ vélhetően ötvenmillió forintnál kezdődik. A vagyonadót önálló, egyedi vagyontárgyakra szabják ki, tehát azok értéke nem adódik össze. A pénzügyminiszter arra is kitért, hogy a vagyonadót, a bevallás alapján az APEH szedi majd be.

Ez az új javaslat valamennyivel kevesebb bevételt eredményezne, mint a korábban megfogalmazott. Azért, hogy a személyi jövedelemadót a tervezett nagyságrendben csökkenthesse a kormány, vélhetően az önkormányzatok, a közösségi közlekedés és a MÁV kiadásait csökkentenék. Ezek a vagyonadó első elemei, amelyek a későbbiekben tovább bővülhetnek például a nagy értékű hajókra, repülőgépekre, helikopterekre kivetett adóval.

Oszkó elmondta, hogy a javaslatnál a Reformszövetség koncepcióját vették alapul, de alacsonyabb adókulccsal számolnak majd, és a részleteken még dolgoznak. "Kizárólag olyan vagyontárgyat akarunk és tudunk megadóztatni, amelyről regiszter van, amely nyomon követhető, és külső ellenőrzés tárgya lehet" - tette hozzá.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: az adórendszer átalakításának - amelynek célja a munka becsületének visszaállítása - fontos eleme az új vagyonadó bevezetése. Az új adónem forrást teremt a munkát terhelő adók csökkentéséhez, illetve megfelel annak a társadalmi elvárásnak, amely a szolidaritás és a méltányosság elvárásait szolgálja. "Ez a vagyonadó-koncepció nyert ma támogatást a szocialista frakciótól" - fogalmazott a kormányfő.

Lendvai tiszta szívvel vállalja a vagyonadót

Lendvai Ildikó hangsúlyozta: "a szocialista párt és elnöksége tiszta szívvel vállalja a vagyonadó koncepcióját ". Hozzátette: olyan alternatívát választottak, amelyet baloldali ember nyugodt szívvel felvállalhat.

Az adókoncepció új terhet csak a lakosság legvagyonosabb 5-10 százalékára tesz, és nem lehet kibújni alóla, mivel nemcsak az ingatlan számít majd vagyonnak, hanem a nagy értékű jármű, hajó, helikopter is - közölte a pártelnök.

Mesterházy Attila frakcióvezető bejelentette: a jelenlevő 110 képviselő közül 106-an támogatták a javaslatot, amely vállalható, és amely figyelembe vette a frakció érveit, kéréseit. Ez ügydöntő, kötelező érvényű frakciódöntés volt - hangsúlyozta.

A 30 millió forintos küszöb egy kompromisszum eredménye - mondta az [origo]-nak az MSZP egyik, névtelenséget kérő háttérembere. Forrásunk szerint a szocialisták egy része politikailag vállahatatlannak tartotta a vagyonadó bevezetését, pedig ez szerepelt már Bajnai Gordon által a képviselőktől kért nyilatkozatban is.

Június végéig fogadtatná el Bajnai az adócsomagot

Bajnai Gordon az MTI kérdésre válaszolva elmondta: a kormány a 2010-es adócsomagot a jövő hét végéig a parlament elé akarja terjeszteni, hogy június végéig elfogadhassa az Országgyűlés. Kiemelte, hogy a Pénzügyminisztérium tovább dolgozik a részleteken, amelyeket egyeztetnek a szocialista és a szabad demokrata frakcióval is.

A kormányfő kiemelte: a munkát terhelő adók csökkentésének tervét nem adják fel, ezért minden adóbevételt érintő változásnak meg kell találni a forrását máshol. Ahhoz is kérte, és meg is kapta a frakció támogatását, hogy ebben az esetben is találják meg a pluszforrást, amelyet ő elsősorban a pazarló helyi és központi államigazgatásban lát - tette hozzá.

Eltérő vélemények

A Fidesz szerint az ingatlanadó bevezetésével a kormány az idősek halálára spekulál. A nagycsaládosok és az ingatlanközvetítők szervezete ugyancsak elutasítja az ingatlanadó bevezetését, s a tervezet jelenlegi formájával az MSZP debreceni szervezete sem ért egyet. Bokros Lajos szerint viszont szükség van az ingatlanadóra, de párhuzamosan csökkenteni kell a jövedelemre rakódó terheket.

Bokros Lajos szerint az ingatlanadó bevezetésével megszűnhet az országnak jelentős versenyhátrányt okozó iparűzési adó, hiszen az ingatlant terhelő adó nem csak a magánszemélyekre vonatkozna.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz közölte, kormányra kerülése esetén eltörli az ingatlanadót, az MDF-es képviselőjelölt úgy fogalmazott, ezt lehet mondani, de akkor ehhez logikusan az tartozik, hogy akkor megtartják az iparűzési adót. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke csütörtöki, fővárosi sajtótájékoztatóján viszont arról beszélt, hogy a szervezet elutasítja az új adószabályokat, mert álláspontjuk szerint azok súlyosan sértik a családok érdekeit.

A Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezete az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte, hogy ők is elutasítják az ingatlanadó bevezetését. A szervezet megállapítása szerint a bevezetéshez a háttér, azaz az ingatlankataszter hiányzik legjobban, és az ingatlanadó bevezetése "e nélkül olyan, mintha valaki a tetővel kezdené az építkezést".