Vásárlói roham a Wall Streeten

Vágólapra másolva!
Erőteljes emelkedéssel zárták a hétfői kereskedési napot a vezető New York-i tőzsdemutatók. Elsősorban a banki papírok és a fogyasztási cikkeket gyártó cégek részvényei erősödtek.
Vágólapra másolva!

A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 52,22 pont, 3,11 százalék emelkedéssel 1732,36 ponton zárt hétfőn a Wall Streeten. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 235,44 ponttal, 2,85 százalékkal 8504,08 pontra emelkedett. Az 500 legfontosabb papír teljesítményét összegző S&P 500 index 3 százalékot ugrott, így múlt heti veszteségének több mint a felét visszanyerte. Egy mínuszban záró részvényre tizennégy dráguló jutott - kiemelkedett a 9,9 százalékot nyerő Bank of America.

Az optimista hangulatot részben az idézte elő, hogy a vártnál jobb eredményeket közölt az idei első negyedévről az Egyesült Államok második legnagyobb barkácsáruház-lánca, a Lowe. A befektetők árgus szemekkel figyelik az effajta cégek eredményeit, mert azok iránymutatók lehetnek, például, a lakáspiac alakulására nézve. (Éppen hétfőn látott napvilágot egy kedvező adat az amerikai lakáspiac várható alakulásáról.)

Jó hatással volt a New York-i börzére az is, hogy Indiában 17 százalékkal megugrott a tőzsde, ami annak a jele lehet, hogy kezd alábbhagyni a kockázatkerülés, ami gyakorlatilag tavaly szeptember óta bénultságban tartja a tőzsdéket. Az általános tőzsdei trendet erősítették az olajipari részvények is: a nyugati féltekén irányadó júniusi WTI olajfajta ára 2,69 dollárral 59,03 dollárra emelkedett, de napközben 59,33 dollárnál is járt.

A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó egyik befektetési stratéga azt mondta, vásárlói roham van a Wall Streeten. A befektetők elhitték, hogy a legrosszabb mutatókat már maga mögött hagyta az amerikai gazdaság.