A dollár beesett 200 forint alá

Vágólapra másolva!
Erősödött szerdán a forint az euróval szemben, 278 forintról 275 forintra ment le a közös pénz árfolyama. A reggeli izmosodás után kora délután kicsit gyengült a forint, majd az amerikai piacok nyitása után újra erősödött a magyar pénz, és a zöldhasú esése miatt estére a dollár árfolyama 200 forint alá ment. A magyar pénzügyminiszter a kormány egyik fő célkitűzésének nevezte az árfolyam stabilizálását, ami az elemzők szerint a mostaninál gyengébb szinten valósulhat meg.
Vágólapra másolva!

Szerdán kevéssel 20 óra után egy euróért 275,20 forintot kellett adni, szemben a reggeli 276 forint körüli, illetve a kora délutáni 278 forint körüli szintekkel. A magyar pénz az utóbbi napokban jelentős erősödést mutatott, hétfőn még 289 forintot kértek egy euróért.

Szerdán este a dollárral kevesebb mint 200 forinton kereskedtek (erre január óta nem volt példa), a svájci frank pedig 181 forint környékén forgott. A forint délutáni erősödése az amerikai piacok optimista nyitásával, és az amerikai pénzügyminiszter dollárt gyengítő beszédével volt összefüggésben.

Szerdán 60 pontos emelkedéssel indított a New York-i tőzsde vezető részvényindexe, a Dow Jones, és több mint fél százalékos emelkedéssel nyitott a Nasdaq is. Magyar idő szerint fél 9-kor 0,3-0,5 százalékos pluszban voltak a tengerentúli tőzsdeindexek. Elsősorban a Bank of America tőkeemelésének híre lelkesítette a befektetőket a banki részvényekkel kapcsolatban.

A piac szerint 275-nél lehet az alja

"Úgy tűnik 275 forint az euróárfolyam alja" - fogalmazott Kolba Miklós, az ING szakértője. Reggel láthatott a piac 275,40 forintos üzletet is, de az árfolyam alakulása így sem tekinthető extrémnek. A dollár/jen kurzus stabilizálódni látszik, nincs generális változás, míg a euró/dollár 1,36 körül állt és "araszolgat fölfelé."

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője szerint a forint erősödése annak volt köszönhető, hogy továbbra sem romlott a nemzetközi befektetői hangulat, sőt, a keddi visszafogottság után inkább az optimizmus volt jellemző szerda reggel.

Sörös szerint figyelemre méltó, hogy az euró/forint kurzus közelíteni kezdett egy technikai szempontból nagyon fontos szinthez, a 200 napos mozgóátlaghoz, amely jelenleg 273,60 forintot jelent. "Ez a technikai szint döntő lehet, de számításaink szerint inkább alulról fogja megtámasztani az árfolyamot" - fogalmazott az elemző, aki szerint amennyiben 276-nál újra megáll a forint erősödése, akkor az íratlan szabályok szerint gyenge irányba való visszapattanás következik. A szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy benézzen 275 alá az euró/forint kurzus, de már rövidtávon is 280 környékén várja a stabilizálódást.

Sörös rámutat, hogy a kétszáz napos mozgóátlagot még továbbra sem érte el az euró/forint kurzus, igaz addig már csak két egység van közte. "Mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi erős forint semmiképpen sem a hazai, vagy a régiós gazdasági fejlemények eredménye, hanem egyértelmuen az éppen aktuális nemzetközi hangulat áll a mozgások mögött" - húzta alá az elemző, aki szerint ahogyan pár nap alatt 288-ról 276-ig izmosodott a forint, úgy ez az ellenkező irányba is megtörténhet.

Oszkó stabilizálna

Korábban sokakban az is felmerült, hogy a nyári időszakban hangulatjavító céllal a hatóságok megpróbálják erősen tartani a forintot. Kolba Miklós nem tartja valószínűnek, hogy mesterségesen erősítenék a hazai devizát, mert mint említette, az árfolyamot nagyrészt a nemzetközi hangulat változásai befolyásolják, így a magyar hatóságoknak nincs sok lehetősége a kurzus befolyásolására.

Oszkó Péter pénzügyminiszter a Bloomberg tudósítása szerint tegnap úgy fogalmazott, hogy "a kormány fő célkitűzése az árfolyam stabilizálása", és a kabinet éitézkedéseinek hál a magyar pénz ma már nem kullog régiós társai mögött. A forint márciusban volt a legolcsóbb, ekkor 38 százalékkal volt lejjebb a jegyzés, mint tavaly nyáron. Azóta 12 százalékot erősödött a magyar pénz.