Válsághíradó: adócsomag, hullámzó forint, zuhanó OTP

Vágólapra másolva!
Elfogadta a kormány a 2010-es adócsomagot. Bajnai Gordon szerint a vagyonadó a lakosság 5 százalékát érinti majd. A Mol vezére szerint az orosz Szurgutnyeftyegaz nem lopakodó felvásárló, az OTP nagyot esett a tőzsdén. Pénteken EU-orosz csúcs lesz Szibériában, brit GDP-adatokat tesznek közzé és megalakulhat az egységes kárpát-medencei magyar református egyház. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

Itthon pénteken a Központi Statisztikai Hivatal tesz közzé adatokat a nemzetközi utazásokról. Külföldön a brit GDP alakulásáról látnak napvilágot fontos statisztikák, Szintén pénteken megszólal majd a Fed elnöke, az amerikai jegybank szerepét betöltő pénzintézet első embere. Ben Bernanke Bostonban tart majd egy beszédet, amire biztosan figyelnek majd a pénz- és tőkepiacok szereplői.

A külpolitikában fontos esemény, hogy EU-orosz csúcsot tartanak pénteken Habarovszkban, a távol-keleti, szibériai városban. Az orosz sajtó szerint a csúcs fő témája a gazdasági válság és az energetika kérdésköre lesz, de nem tudják majd elkerülni a demokrácia és az emberi jogok oroszországi helyzetével összefüggő kérdéseket sem - írta az MTI az eseményről.

Egyszerre szólalnak meg a harangok a református templomokban péntek délután, amikor a debreceni alkotmányozó zsinat várhatóan kimondja a kárpát-medencei egységes Magyar Református Egyház megalakulását.

Mi történt csütörtökön?

A kormány elfogadta a 2010-es adócsomagot. A lakosság 5 százalékát érintené a vagyonadó - mondta ezután Bajnai Gordon miniszterelnök.

Egy nap alatt 5 forintot drágult az euró.

Nagyot zuhant az OTP a pesti tőzsdén.

Ezrével mehetnek csődbe a Magyarországon működő kínai vállalkozások - írta az [origo] csütörtökön.

Két beruházás és a Mol-vezér nyilatkozata

Gyorsforgalmi út lesz a 2/A Budapest és Vác között.

Gyártóbázist telepít Magyarországra a kínai Huawei cég.

A Szurgutnyeftyegaz nem lopakodó felvásárló - mondta Hernádi Zsolt, a Mol vezére.

New York rosszul zárt

Jelentős veszteségeket szenvedtek a befektetők a Wall Streeten, miután az amerikai munkanélküliségi mutatók rendkívül rosszul alakultak.

Az arany ára 950 dollár fölé emelkedett.