Rámegy a cégautóadóra az APEH

2009.05.22. 14:49

Az új adónemek ellenőrzésének keretében az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) preventív céllal a cégautó adót is ellenőrzi - közölte a hivatal.

Az idei év februárja óta hatályos új rendszer szerint - a törvény által mentességet élvezők kivételével - minden céges autó adóköteles és az útnyilvántartás sem ad kibújási lehetőséget. Az adóhatóság azt közölte, hogy az összes folyamatban lévő és ezután kezdődő átfogó ellenőrzésnél elrendelte a cégautók utáni adófizetési kötelezettség ellenőrzését is.

Az APEH a cégautó adó ellenőrzését az önkormányzatok megkeresésével, illetve az adóhatóság részére teljesített adatszolgáltatások alapján készített adatbázis felhasználásával is tudja ellenőrizni. Az APEH hivatalból megkapja a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától a gépjármű nyilvántartással kapcsolatos adatokat, amelyet folyamatosan összevet a cégautóra vonatkozó bevallásokkal. Ahol jelentős eltéréseket tapasztal az adóhatóság, ott célirányos vizsgálatot is elrendel.

Mint ahogyan az a Pénzügyminisztérium államháztartásról szóló szerdai sajtótájékoztatóján ismertetett adatokból látszik, cégautó adóból 3,7 milliárd forint folyt be. E szerint 400-500 ezer autó után fizették meg ezt az adónemet. A február óta hatályos új rendszer szerint - a törvény által mentességet élvezők kivételével - minden céges autó adóköteles, és az útnyilvántartás sem ad kibújási lehetőséget.

A cégautó adót a szervezetek (nem magánszemélyek) tulajdonában álló személygépkocsi, illetve a magánszemélyek tulajdonában álló személygépkocsi - ha arra költséget számoltak el - után kell fizetni. Cégautó adót akkor is kell fizetni az arra kötelezetteknek, ha az autó rendszáma külföldi, mert az adófizetés szempontjából közömbös, hogy a személygépkocsit külföldön vagy belföldön vették nyilvántartásba, és nincs jelentősége annak sem, hogy a személygépkocsit a forgalomból kivonták.

KAPCSOLÓDÓ CIKK