A német kormány versenyezteti az Opelért harcolókat

Vágólapra másolva!
A német kormány igyekszik nyomást gyakorolni az Opelért versenyző három befektetőre, hogy javítsák ajánlataikat, miközben egyes források szerint egy kínai ajánlattevő is jelentkezett. A kormány a hét közepéig akar döntésre jutni az Opel ügyében. Egy pénzügyi forrás a Reuters hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy a kínai BAIC (Beijing Automotive Industry Corp.) is ajánlatot nyújtott be, és a kínaiak érdeklődése igen erős.
Vágólapra másolva!

A végső szót a potenciális vevőjelölt kiválasztásában az Opel anyacége, a General Motors mondja ki, de Berlin kulcsszerepet játszik a döntésben, mivel már több milliárd eurós állami garanciavállalásra tett ígéretet.

A múlt szerdai határidőre az olaszországi FIAT gyár, az osztrák-kanadai Magna beszállító és alkatrészgyártó vállalat orosz támogatással, illetve az amerikai Ripplewood Holdings (RHJI) pénzügyi befektető csoport adott be ajánlatot. Az osztrák-kanadai Magna International a legnagyobb orosz hitelezővel, az állami Szberbankkal fog össze az Opel többségi részének megszerzéséért. Az ajánlati összefogás ismertetett részletei szerint együtt 700 millió eurót fektetnének az Opelbe, az ügylet létrejötte esetén a Magna az Opel 20 százalékát, a Szberbank 35 százalékát kapná, míg az anyavállalat, a General Motors 35 százalékot tarthatna meg, és az Opel alkalmazottaié lenne a maradék 10 százalék.

Ugyanakkor a Magna a Der Spiegel értesülése szerint - a 4,5 milliárd eurós német állami kezességvállaláson túlmenően - azt is követeli, hogy az Opel dolgozóinak munkáltatói nyugdíjterheit legalább 3 milliárd euró értékben vegyék le a válláról.

Állítólag a FIAT is javított ajánlatán, bár ebből kevés szivárgott ki, csupán annyit tudni, hogy a kockázatmegosztás és a tőkehozzájárulás kérdésében mozdult el jelentősebben az olasz autógyártó álláspontja. A FIAT eredeti ajánlata azért is állt távol az elképzelésektől, mert több mint 10 ezer fős elbocsátással járt volna. Ezt most állítólag tízezer alá szorították, bár konkrét számok nincsenek. Ugyanakkor a FIAT vezérigazgatója szerint cége jobban ismeri az európai piacot.

Az RHJI szándékairól továbbra is keveset tudni, nem fedte fel ajánlata részleteit.

Az Opelért folyó versenyben az osztrák-kanadai Magna esélyei a legjobbak - közölte pénteken a hesseni miniszterelnök, Roland Koch a Deutschlandfunk rádióban. Az Opel alkalmazottainak, illetve üzemi tanácsi vezetőinek körében értesülések szerint jóval nagyobb a bizalom a Magna iránt, mint a FIAT iránt, és a Magnát az Opel és a GM vezetése is favorizálja. A Magna terve minden német Opel-telephelyet megtartana, és a négy német üzemben összesen csak 2500-2600 munkahely leépítését irányozza elő.