Vágólapra másolva!
Akár 50 százalékot is lehetett nyerni a május 22-ig eltelt három hónap alatt a részvényalapokon - írja a Napi Gazdaság. A nyereség nominálisan értendő, vagyis nem is éves szintre átszámított haszonról van szó. Elsősorban a Kelet-Közép-Európában bevásárló részvényalapok befektetői jártak jól.
Vágólapra másolva!

A lap által idézett ranglista - amelyben magyar részvényalapok szerepelnek - első 17 helyén a térségünkre szakosodott alapok állnak.

A legtöbb részvényindex március közepe előtt pár nappal érte el mélypontját. Azóta felfelé íveltek az árfolyamok, és térségünk megint túlreagálta a helyzetet: tavaly, amikor romlott a válság miatt a globális hangulat, sokkal jobban estek az itteni értékpapírpiacok, most pedig jobban teljesítettek a régiós börzék a fejlettebb országok tőzsdéinél.

A legjobban teljesítő részvényalap 50,14 százalékos 3 havi hozammal dicsekedhet, és a második helyen is egy 50 százalékos hozamú alap áll. A lista végén a Napi Gazdaság által "hányatott sorsúnak" nevezett ingatlanalapok állnak, ezek között van olyan is, amelyik 48,21 százalékos mínuszt ért el három hónap alatt.