Vágólapra másolva!
A válság hatására a régióban tovább nőtt azoknak az aránya, akik nem bíznak az állami nyugdíjban: a magyarok 73, a csehek 80 százaléka nem számít arra, hogy majdani nyugdíja elegendő lesz a létfenntartáshoz - derül ki az Aviva kutatásából.
Vágólapra másolva!

A régió valamennyi államára jellemző: lakosaik aggódnak amiatt, hogy nem lesz elég a nyugdíjuk az életszínvonaluk fenntartásához. Közülük kiemelkedik Magyarország, ahol a lakosság 77 százaléka, a cseheknél 71, a románoknak pedig 63 százaléka látja borúsan a jövőt - derül ki az Aviva-csoport által végzett nemzetközi kutatásból.

A legaktívabbak az öngondoskodás területén a csehek, akiknél a megkérdezettek fele már most tesz azért, hogy nyugdíjas korában ne csak az állami gondoskodásra legyen rászorulva. A magyarok 41, a románoknak viszont csak 27 százaléka érzi az öngondoskodás szükségességét. A válság a régió egyes országaiban különbözőképpen hatott az öngondoskodásra: a cseheknél a legmagasabb azok aránya, akik pénzügyi helyzetük ismeretében sokkal többet takarítanak meg a nyugdíjas éveikre, Romániában pedig éppen ellenkezőleg, a legmagasabb azok aránya - a megkérdezettek egy harmada - akik sokkal kevésbé élnek az öngondoskodás lehetőségével.

Nem vagyunk tisztában a lehetőségekkel

Arra a kérdésre, hogy miként tudnak megtakarítani nyugdíjas éveikre, a magyar válaszadók közül a legtöbben - 30 százalék - a havi rendszeres megtakarítást említette, a cseheknél magasabb volt ez az arány, 35 százalék, míg a románoknak mindössze 21 százaléka gondolkodott hasonló képpen.

A magyarok több mint fele (59 százalék), a három ország közül kimagaslóan magas arányban, nincs tisztában az állami nyugdíjjal, illetve a magán és önkéntes nyugdíj megtakarításokkal kapcsolatos lehetőségekkel, szabályozásokkal, tennivalókkal, és egyedül nem képesek megbirkózni a nyugdíjra való felkészüléssel. Őket követik a románok (44 százalék), és a cseheknél a legkisebb azoknak az aránya (26 százalék), akik úgy érzik, hogy nem értenek a pénzügyi termékekhez és a nyugdíjhoz. Ezzel összefüggésben a legnagyobb arányban a magyarok gondolják (67 százalék), hogy manapság nagyon komplikált a nyugdíjra való pénzügyi tervezés, őket követik a csehek (46 százalék), majd a románok (34 százalék).

Megingott a bankokba vetett bizalom is

A gazdasági válság az egész régióban megingatta az emberek pénzintézetekbe vetett bizalmát, és sok esetben a megtakarításokat is ellehetetleníti. Éppen ezért miközben a régióban tovább csökkent azok aránya, akik bíznak az állami nyugdíjban, mégsem tudják kiegészíteni majdani jövedelmüket az öngondoskodás révén.

A gazdasági válság megingatta az emberek pénzintézetekbe vetett bizalmát, s ez egyformán igaz a fejlettebb pénzügyi kultúrával rendelkező nyugat-európai és a válság kumulatív hatásai által érintett kelet-európai régióra.A kutatás eredményei azt mutatják, hogy drasztikusan megnőtt azoknak a száma, akik a válság kitörése óta kevésbé bíznak a megtakarításokkal foglalkozó pénzügyi szolgáltatókban, mint egy évvel korábban. Magyarországon ez a bizalomvesztés a megkérdezettek 59 százalékánál állt fenn, a cseheknél és a franciáknál ennél kisebb volt ez az arány, 50, illetve 53 százalék, viszont a lengyeleknél jobban megmaradt a bizalom, náluk csak a megkérdezettek 47 százalékot tett ki a negatívan nyilatkozók aránya.

Csökkent a kockázatvállalási hajlandóság

Ezzel párhuzamosan az emberek óvatosabbak lettek, a korábban sem túl magas kockázatvállalási hajlandóságuk tovább csökkent: Magyarországon a kockázatkerülők aránya a 2008-ban mért 39 százalékról az idén 46 százalékra nőtt. Közép-európai szomszédaink nálunk jóval bátrabbak: a lengyeleknek csupán 34, a románoknak pedig 37 százaléka állítja, hogy visszafogottabb a pénzügyi kockázatokat illetően. A válság előtti és utáni időszakot összehasonlítva: legjelentősebben Romániában csökkent a hajlandóság a pénzügyi kockázatvállalásra, ott a megkérdezettek 10 százaléka, Magyarországon 7, Csehországban pedig 4 százalékkal csökkent a kockázatvállalási hajlandóság egy év alatt.

A válság nem csak bizalmatlanságot szült, de sok esetben a megtakarításokat is ellehetetleníti: a magyarok ennek okaként elsősorban a gazdasági hanyatlást (44 százalék) említették, a románokhoz hasonlóan (35 százalék). A válság a francia megtakarításokat is visszavetette, ott az emberek 42 százaléka, Olaszországban pedig még ennél is nagyobb hányada, 59 százaléka hivatkozott erre. Ezt követi az indokok között, hogy megváltoztak a személyes körülményeik, ami részben szintén a válságra vezethető vissza, hiszen a többség az állása bizonytalanná válását, vagy elvesztését említett az okok között. A magyarok 38, a csehek 41, míg a románok 23 százaléka hivatkozott erre a megtakarításai visszafogásának indokaként.