Vágólapra másolva!
A lakosság a jelenlegi gazdasági helyzetben a megtakarításokat, befektetéseket preferálja a hitelfelvétellel szemben a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb jelentése szerint, erre a mérés kezdete, 1995 óta nem volt példa. A lakosság pénzügyi termékhasználati szokásait a gazdasági válság nem változtatta meg jelentősen.
Vágólapra másolva!

Bacher János, a GfK Hungária igazgatója szerdán, a cég sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: az, hogy többen akarnak takarékoskodni, mint hitelt felvenni, kedvező a lakosság pénzügyi stabilitásának szempontjából, a fogyasztás és a gazdasági növekedés szempontjából azonban kedvezőtlen fejlemény.

Dörnyei Otília igazgató elmondta: a fogyasztás visszaesését a teljes hazai kiskereskedelem közel felét adó élelmiszer, illetve élelmiszer jellegű szektor is megszenvedte, az idei év első negyedévében 4 százalékkal csökkent az élelmiszer és vegyi áruk eladása. A fogyasztók nem olcsóbb termékekre váltanak, inkább kevesebbet vásárolnak, ami a GfK fogyasztási cikkeket mérő kutatása szerint tudatos döntés részükről.