Egyszerűbb lesz vállalkozni

Vágólapra másolva!
Lényegesen egyszerűbb lesz egyéni vállalkozóvá válni év végétől; az igény elektronikus beküldése után akár 2-5 perccel később már megkezdheti tevékenységét az egyéni vállalkozó - ismertette Draskovics Tibor igazságügyi miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető kifejtette: eddig az egyéni vállalkozóknak tevékenységük engedélyezéséhez a lakóhely, székhely szerinti jegyzőtől kellett engedélyt kérni, ez alapján kapta meg a kérelmező a vállalkozói igazolványát. A december 28-án hatályba lépő jogszabállyal ezt a rendszert az ingyenes elektronikus bejelentés váltja fel. A kérelmező megadja személyes adatait és megjelöli a kívánt tevékenyéget, a rendszer pedig néhány percen belül beszerzi a szükséges adószámot és más azonosítókat, ellenőrzi az adatokat. Ha minden rendben van, akár 2-5 perc múlva értesítik a vállalkozót, aki külön igazolvány kiváltása nélkül azonnal megkezdheti tevékenységét.