Tolnay: Az állami megrendeléseknél reális árazásra lenne szükség

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Gyorsabb, határozottabb, és a szakmával egyeztetett kormányzati lépésekre volna szüksége az építőiparnak a gazdasági válságból való kilábaláshoz, mivel az építőipar megsegítésére tervezett azonnali lépésekből eddig semmi nem valósult meg - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (Évosz) elnöke, a szervezet szerdai elnökségi ülésén, Budapesten.

Tolnay Tibor kiemelte: az iparágban a minimális rezsióradíj meghatározására, a garanciavállalás csökkentésére, az igazságszolgáltatás javítására, valamint az állami megrendelések reális ármeghatározására volna szükség.

Az ágazat rossz helyzetben van, ez látszik a Központi Statisztikai Hivatal adataiból is. Az év első három hónapjában az építőipari termelés 4,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az idén a január volt a mélypont, akkor éves összevetésben 16 százalékos visszaesést produkált az ágazat. Februárban csökkent a visszaesés, márciusban pedig szerény - 3,5 százalékos - bővülést mutatott a statisztika.