Vágólapra másolva!
Japán exportja áprilisban 39,1 százalékkal maradt el a tavaly áprilisitól, jelentette a japán kormány szerdán. A visszaesés elmaradt mind a márciusi, mínusz 45,5 százalékos éves ütemtől, mind a piaci előrejelzések mínusz 41,9 százalékos középvonalától.
Vágólapra másolva!

Márciushoz képest ráadásul 1,9 százalékkal nőtt a japán kivitel, és második hónapja gyarapodott havi összehasonlításban. A japán központi bank szezonálisan kiigazított statisztikája szerint egyenest 7,8 százalékkal nőtt a japán kivitel áprilisban márciushoz képest, ez 14 éve a legnagyobb egyhavi növekedés.

Az átlagnál jóval kevésbé, csak 25,8 százalékkal csökkent Japán exportja Kínába áprilisban az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a kínai gazdaság némi javulását is jelzi, vagyis a kínai kormány tavaly novemberben elfogadott, közel 600 milliárd dollárt érő gazdaságösztönző programja teljesíti a nemzetközi elvárásokat: segít a világgazdaságnak is. Kína Japán legnagyobb kereskedelmi partnere.

A Kínába irányuló japán autóexport 46,7 százalékkal kisebb volt áprilisban, mint egy évvel azelőtt, de a visszaesés csökkent a márciusi, 54,5 százalékos éves mínuszhoz képest. Mobiltelefonokból viszont már éves összehasonlításban is nőtt a kivitel Kínába, 14,3 százalékkal.

A termelőeszközök, gépek exportja 36 százalékkal volt kisebb Kínába, mint egy évvel azelőtt, e téren nőtt a visszaesés a márciusi, 30 százalékos éves mínuszhoz képest, jelezve, hogy a kínai hazai fogyasztásösztönzés egyelőre többet használ az importnak, mint a hazai termelőknek.

Az Egyesült Államokba irányuló japán kivitel éves csökkenése áprilisban 46,3 százalékra mérséklődött a márciusi, 51,4 százalékos mínuszról, egyszerre valószínűsítve mind a japán, mind az amerikai gazdaság túljutását a legrosszabbon, de az autóexport még mindig 70 százalékkal kisebb volt, mintegy egy évvel azelőtt.