Vágólapra másolva!
Indul a Herz szalámigyár felszámolása, a többségi tulajdonos azonban bízik abban, hogy sikerül megmenteni a céget.
Vágólapra másolva!

Jogerőre emelkedett a Herz Szalámigyár Zrt. elleni felszámolási kérelem, ezzel megkezdődik egy több mint 120 éves múlttal rendelkező húsipari vállalat felszámolása.

Jámbor János, a társaság többségi tulajdonosa kijelentette: mind a hitelező bankkal, mind a beszállítókkal egyezségre törekszik, annak érdekében, hogy a Herz szalámit újból gyárthassák. "Több hazai és nemzetközi példa bizonyította már, hogy egy felszámolásnak lehet pozitív kimenetele" - tette hozzá az üzletember.

A finanszírozó bank úgy kaphatja vissza folyósított hiteleinek nagy részét, ha a Herz képes lesz folyamatos árbevételt termelő vállalatként működni. A beszállítók pedig megrendeléshez juthatnak a jövőben is, ha most lemondanak bevételeik egy részéről, ezzel segítve vissza a Herzet a termelésbe. Nem utolsósorban megtarthatná állását a gyár 350 dolgozója - fogalmazott Jámbor János.

A cég leghíresebb terméke a közelmúltban komoly sikert ért el: az Európai Unió illetékes bizottsága a védett földrajzi jelzésű termékek közé sorolta a Budapesti téliszalámit, azaz a magyar piacon Herz szalámiként ismert termék védettséget kapott. A magyar termék egy lengyel sajtféleséggel és egy ugyancsak lengyel kekszfajtával együtt került fel a listára, amely összesen 800 tradicionális árut számlál.