A Magnának adják el az Opelt

Vágólapra másolva!
Megállapodott a német kormány az érintett felekkel arról, hogy a Magna kanadai-osztrák cég veszi át a csőd közeli helyzetbe került Opel autógyárat - jelentette be Peer Steinbrück pénzügyminiszter szombat hajnalban Berlinben. A részletek még nem ismertek, de korábbi hírek szerint az orosz Szberbank - a GAZ autógyárral partnerségben - is részese a tranzakciónak. Európában 11 ezer állás kerül veszélybe.
Vágólapra másolva!

Az GM-Opel-Magna ügyletről kötött elvi megállapodásról már pénteken jelentett a Reuters brit hírügynökség. A német pénzügyminiszter azt követően jelenette be a megállapodást, hogy több órán át tárgyaltak a Magna és az Opel amerikai anyavállalata, a General Motors (GM) képviselőivel, valamint magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselőkkel az ügyről.

Általános megkönnyebbülés fogadta Németországban a szombat hajnalban létrejött megállapodást. Német szakértők úgy vélekedtek, hogy a megállapodás - noha sok kockázatot és még tisztázatlan részletet rejt magában - biztosíthatja az Opel túlélését.

Steinbrück elmondta, hogy a szombatra virradóra jóváhagyott megoldás három pilléren nyugszik. Az első a GM és a Magna közötti közvetlen megállapodás, a második egy ideiglenes vagyonkezelő megoldás az Opel számára, a harmadik pedig a német kormány által az Opel fennmaradása érdekében nyújtandó 1,5 milliárd eurós áthidaló hitel.

Az oroszok is benne vannak

Jóllehet formálisan a GM dönt európai tevékenységének átadásáról - a SAAB autógyárat kivéve -, az áthidaló hitel, illetve a várhatóan több milliárd euró értékű hitelgarancia vállalása miatt a német kormány kulcsszereplő az ügyben. A Magna ajánlatából korábban kiszivárgott, hogy az orosz Szberbank pénzügyi támogatásával és a GAZ orosz autógyárral partnerségben venné meg az Opelt.

Az üzlet létrejöttében fontos szerepet játszott, hogy órákkal a pénteki megbeszélés előtt az Opel iránt szintén érdeklődő Fiat bejelentette, hogy nem vesz részt az újabb egyeztetésben. A cég így gyakorlatilag szabad mozgásteret hagyott a Magnának, aminek képviselői már egyébként is egy napja egyeztettek a GM embereivel és lecsaptak a lehetőségre.

A Fiat arról panaszkodott korábban, hogy lépten nyomon akadályokat gördítettek az útjába és ezért függesztette fel a tárgyalásokat, bár továbbra is érdeklődött a vásárlási lehetőség iránt.

Még nincs vége

Az egyezmény - amely értesülések szerint mintegy négy héten belül készül el végleges formájában - több hónapos, drámai fordulatokban bővelkedő tárgyalások végére tett pontot. Az utolsó pillanatban csaknem meghiúsította a megállapodást a General Motors pótlólag beterjesztett, 300 millió eurót kitevő követelése, ami majdnem német-amerikai diplomáciai válságot okozott.

Meg nem erősített információk szerint az európai részének fokozatos függetlenedésébe beleegyező amerikai vállalat nem állt el ugyan a szóban forgó követeléstől, a Magna azonban átvállalta azt.

Megkönnyebbüléssel fogadták a túlélést jelentő egyezséget a németországi Opel üzemi tanácsának vezetői és a szakszervezetek is. Annak ellenére, hogy egyidejűleg az is ismertté vált: a Magna ugyan mind a négy németországi üzemet - a rüsselsheimit, a kaiserslauternit, az eisenachit és a bochumit is - megtartja, de mintegy 2500 alkalmazott elbocsátása várható. A hírek szerint az elbocsátások valószínűleg Bochumot sújtják majd leginkább. A négy németországi üzemben egyébként valamivel több mint 25 ezer alkalmazott dolgozik. Az összes európai érdekeltséget is figyelembe véve 11 ezer munkahely került veszélybe az ügylettel a Bloomberg szerint.

Egyelőre szakértői szinten folytatódik a tárgyalás Németországban az Opel sorsáról. Német kormányzati források szerint először az anyavállalat GM és a Magna pénteki megállapodását kell megvizsgálnia a berlini kabinet szakértőinek, és csak ezt követően tárgyalnak az autógyár sorsáról a legmagasabb szinten valamikor a következő napokban.

A beruházók versenyében az olasz Fiatot is kiszorító, s végül az Opelért egyedül küzdő osztrák-kanadai céget megbízható partnernek nevezték, annak ellenére, hogy az autógyártásban nem rendelkezik közvetlen tapasztalatokkal.

Putyin is befolyást szerezhet

A Bloomberg egyik régebbi cikke szerint Angela Merkelre nagy nyomás nehezedik a Magna International választásáért, mivel vélhetően ők őriznék meg a lehető legtöbb munkahelyet Németországban. Ez pedig fontos politikai szempont a választások előtt álló országban. "A Magna biztosíthatja a sikert az Opelnek" - mondta akkor egy frankfurti autóipari elemző az IHS Global Insightnak.

A kanadai Magna partnereként felbukkant a Sberbank, Oroszország legnagyobb hitelintézete, valamint a GAZ autógyártó.

A Bloomberg akkor azt írta, hogy ha a nyernek, a Magna társaként szereplő orosz, állami kézben lévő cég 35 százalékkal részesedne az Opelben. A kanadaiak 20, a GM 35 a szakszervezetek 10 százalékban birtokolnák a német autógyárat. A Szberbank az orosz kormány érdekeltségébe tartozik. A Wall Street Journal szerint Putyin így végre egy nagy nyugati vállalatban szerezhet befolyást.

Fiat-vezér: Az élet az Opel nélkül is megy tovább

Sergio Marchionne, a Fiat vezérigazgatója, annak kapcsán, hogy hogyan érinti a rivális Magna International és a GM előzetes megegyezése, úgy nyilatkozott pénteken, hogy most sokkal inkább a Chrysler ügye foglalkoztatja.

"Úgy gondolom, hogy most arra fókuszálunk, amink van. Az utolsó fázisban vagyunk a Chrysler ügylet átszervezésében és szerintem az a feladatunk, hogy lezárjuk azt az üzletet. Attól, hogy az Opel tranzakció nem elérhető a Fiat számára, az élet még megy tovább."

Korábban Marchionne elmondta, hogy az Opel finanszírozása átmeneti jelleggel fölösleges kockázatot jelentene a Fiatnak. Szerinte a tárgyalások túl komplikáltak és egyenlőtlenek voltak.

Zuhantak a Fiat és a GM részvényei

Az aurorai székhelyű Magna beszállító és alkatrészgyártó vállalat hetvenezer embert alkalmaz világszerte 240 termelőhelyen. Tavalyi bevétele 23,7 milliárd dollárt ért el, ezzel a legnagyobb járműipari beszállító lett. Tavalyi adózott eredménye több mint 70 millió dollár volt. A konszern Németországban jól ismert, több neves német autógyárnak, köztük az Audinak, a BMW-nek és a Daimlernek is szállít alkatrészeket.

A Fiat részvényei 5,4 százalékkal zuhantak a hírre. A GM-részvények pedig 22 centtel, 87 centre estek a pénteki kereskedésben. Ilyen alacsonyan 1933 óta nem állt az árfolyam.