Remekül zártak az európai tőzsdék

Vágólapra másolva!
A pozitív tartományban, január 6-ika óta legmagasabb szinten zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. Elsősorban az energiaipari részvények és a bányaipari papírok drágultak arra a felerősödött vélekedésre, hogy a végéhez közeledik a globális gazdasági visszaesés.
Vágólapra másolva!

A vezető európai részvények FTSEurofirst 300-as indexe 2,7 százalékkal 885,38 pontra nőtt. Londonban a FTSE100 index 2,0 százalék (88,25 pont) növekedéssel 4506,19 ponton zárt. Frankfurtban a DAX30 mutató 4,08 százalék (201,74 pont) emelkedéssel 5142,56 ponton fejezte be a napot. A párizsi CAC40 indexe 3,11 százalékkal (101,84 ponttal) 3379,49 pontra erősödött.

A kőolaj és a réz ára hét hónapja legmagasabb szintre emelkedett, és ennek a következtében a bányaipari részvények 5,3-10,5 százalék közötti mértékben, az energiaipari papírok 1,7-3,9 százalékkal drágultak.

Kínában a májusi beszerzői menedzser index már a harmadik egymást követő hónapban volt 50 pont felett, ami vízválasztó a gyengülés és az élénkülés között. Ez felerősítette azokat a várakozásokat, hogy a végéhez közeledik a globális gazdasági visszaesés.

Ugyancsak hétfőn jelentették be, hogy lassult a hanyatlás az amerikai feldolgozóipari ágazatban májusban.