Az uniós átlag felett teljesít a svájci gazdaság

Vágólapra másolva!
Svájc hazai összterméke (GDP) az első negyedévben 0,8 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedhez képest, és 2,4 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévitől, jelentették a svájci statisztikai hivatalban kedden. A piaci elemzők csak 1,8 százalékos éves visszaesésre számítottak.
Vágólapra másolva!

A visszaesés fő oka az export csökkenése volt, a lakossági fogyasztás viszonylag jól tartotta magát. Svájcban a gazdaság romlása enyhébb, mint az Európai Unióban - ahol az első negyedévben 2,5 százalékkal kisebb volt a GDP, mint a tavalyi utolsó negyedben és 4,6 százalékkal kisebb, mint a tavalyi első negyedben.

A helyzet azonban Svájcban is érezhetően rosszabbodott: a tavalyi utolsó negyedben 0,3 százalékos volt a negyedéves és 0,1 százalékos az éves visszaesés. A svájci gazdaság már a tavalyi utolsó negyedben recesszióba került, miután a tavalyi harmadik negyedévben is visszaesés volt negyedéves összehasonlításban: 0,1 százalékos.

A Svájci Nemzeti Bank márciusban 0,00-0,75 százalékra szűkítette 0,00-1,00 százalékról a svájci frank háromhónapos londoni bankközi kamatára (LIBOR) szóló célsávját, és közölte, hogy a sáv alsó szélét célozza meg, legföljebb 0,25 százalékig. A piacon arra számítanak, hogy a svájci központi bank már nem folytatja az enyhítést, amiképp valószínűleg az Európai Központi Bank és a Bank of England sem.