Gyatra gabonatermés várható

Vágólapra másolva!
Keveset ért a múlt heti eső az aszály ellen - állítja a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Vancsura József szerint akár 30 százalékkal is kevesebb kalászos gabona teremhet az idén.
Vágólapra másolva!

A szakember a távirati irodának elmondta, az ország északi, északkeleti, nyugati és délnyugati részén, ahol számottevő 10-20 milliméter eső esett, a kalászosok aratása egy héttel később kezdődhet, így várhatóan nem lesz szükség kényszeraratásra. Máshol viszont a szárazság tovább rontja a helyzetet, ezért ezeken a területeken további esőre volna még szükség.

Búzából a GOSZ elnökének becslése szerint várhatóan mintegy 3,5 millió tonna termést takaríthatnak be a gazdálkodók, ami kétmillió tonnával kevesebb a tavalyinál. A GOSZ-nál úgy vélik: összesen mintegy 5,4 millió tonna kalászosgabona-termés várható Magyarországon.

Vancsura József korábban úgy nyilatkozott, hogy az aratás előreláthatólag a hónap végén kezdődhet, ám nem zárta ki, hogy az árpát sok helyen már korábban learatják. Tavaly a kalászos gabona össztermése 7,7-7,8 millió tonna volt, amelyből 5,6 millió tonnát tett ki a búza. Az elmúlt évben jó termést takarítottak be a gazdálkodók, ez mintegy 40 százalékkal volt több az előző évinél.