Vágólapra másolva!
A német külügyminiszter budapesti tárgyalásai után egyértelművé vált: a berlini diplomácia "több Európát" szeretne, amelyben az euró a stabilitás egyik záloga. Frank-Walter Steinmeier az orosz kapcsolatokban a fokozatos bizalomerősítést javasolta. Szólt az Opel eladásáról is, amelybe várhatóan az osztrák-kanadai Magna mellett orosz befektetők is beszállhatnak.
Vágólapra másolva!

"A jelenlegi gazdasági válság a társadalmat alapjaiban rázza meg, a fő kérdés az, képesek vagyunk-e az európai társadalmi modell értékeiért kiállni, jobb szabályozási kereteket teremteni" - mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter, szociáldemokrata politikus a Magyar Tudományos Akadémián tartott beszédében. A keddi eseményen Steinmeier arról beszélt, hogy a világgazdasági erőviszonyok a mostani válság során átrendeződnek. Egyre fontosabbá válik Kína és India, továbbá Dél-Amerika néhány térsége.

Európának tehát fel kell vennie a versenyt, és a felvilágosodás óta közössé vált európai értékeket megőrizve, a szabadság, a testvériség és az egyenlőség (szolidaritás) értékeit felhasználva kell a gazdasági életet szabályoznia.

"A gazdasági boldogulás nem lehetséges az erkölcsi értékek tisztelete nélkül, a válságnak ez is a tanulsága" - mondta a német külügyi tárca vezetője. "Az, ami a pénzügyi világban történt, a szabadság hibás értelmezése; a puszta mohóság felülírta a tisztes gazdálkodás, a gazdasági ésszerűség szabályait. Ám ha lemondunk a rendről, a szabályokról, veszélybe sodorjuk a szabadságot, ami a társadalom egyik alapja" - figyelmeztetett.

A szolidaritásról: stabilitást jelent az euró

Frank-Walter Steinmeier kitért az Európai Unió 2004-es bővítésére, amikor tíz tagállam - köztük nyolc közép-kelet-európai - csatlakozott az unióhoz. A bővítés megmutatta, mire vagyunk képesek, ha vállaljuk a szolidaritást - mondta, hozzátéve, a jelenlegi helyzetben is be kell bizonyítani, hogy megtanultuk, az EU a "felelősség közössége" is. Ebben az integráció eddig nem volt egészen sikeres - ismerte el.

Nem kevesebb, hanem több Európára van szükség, most méginkább - hangoztatta a politikus. Nem szabad engedni, hogy a nehéz helyzetben erősödjön a nemzeti önzés, kísértsen a nacionalizmus. "A szolidaritás nem luxus, hanem sürgető szükség" - mondta. A szolidaritás példájaként említette a kelet-európai pénzintézeteknek nyújtott bankmentő csomagot, és a térség infrastrukturális projektjeihez megítélt brüsszeli pénzek gyorsabb kifizetését.

Steinmeier hangsúlyozta, hogy az euró stabilitást jelentett a mostani a válság során, tulajdonképpen a stabilitás egyik záloga volt. (Ezzel nyilvánvalóan arra utalt, hogy az euró a dollárral szemben relatíve jól tartotta magát az elmúlt hónapokban, és a közös európai pénz megőrizte értékét a gazdasági krízis során.) Steinmeier hangsúlyozta, hogy az eurózóna tagállamainak figyelniük kell a szolidaritásra.

Nem szakadhat ketté gazdaságilag Európa

Az Európai Unió kész volt arra, hogy segítsen a kelet-közép-európai országoknak, amikor arra szükség volt. Szavaiból kitűnt: nem engedhető meg, hogy az EU a korábbi politikai megosztottság után most gazdaságilag szakadjon ketté. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy nem szabad dömpingbérekkel és adóversennyel egymás helyzetét nehezíteni. (Ezzel valószínűleg a kelet-európai államok által támasztott adóversenyre utalt, vagyis arra, hogy bizonyos országok nagyon alacsony adókulcsokkal próbálják vonzani a befektetőket.)

Steinmeier megjegyezte, hogy mindez az eurózónán kívüli államok esetében is fontos lenne, azoknak az EU-tagoknak a figyelmébe ajánlotta ezt, amelyek az eurózónába akarnak belépni. Steinmeier több fórumon is megnyilatkozott budapesti látogatásakor.

Az Opel-ügylet

Budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: három hónapon belül aláírhatják az Opel és az autógyárat felvásárló osztrák-kanadai Magna közötti végleges megállapodást, mintegy tízezer európai munkahely szűnhet meg ezt követően.

A szombat hajnalban aláírt, a német kormány és a tartományok vezetői, valamint a General Motors és az amerikai pénzügyminisztérium, továbbá az osztrák-kanadai Magna International konszern között létrejött egyezség előirányozza, hogy az Opelt a Magna veszi át. A megállapodás része az is, hogy az átmeneti időszakban a német nagykoalíciós kormány 1,5 milliárd eurós áthidaló hitelt biztosít a nagy hagyományokkal rendelkező Opel számára.

"A kérdés, hogy az alapmegállapodást sikerül-e valamilyen aláírásra kész szerződési konstrukcióvá alakítani, és abban bízunk, hogy ez három hónapon belül megtörténik" - hangsúlyozta Steinmeier. Döntő lépésnek nevezte, hogy a General Motors európai részét sikerült jogilag úgy önállóvá tenni, hogy ne legyen része az amerikai csődeljárásnak.

És mi lesz az oroszokkal?

A német diplomácia vezetője kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy 2010-2011-ben csökkentett kapacitásokkal kell számolni gyakorlatilag minden gépjárműgyártónál, így az Opelnél is. "A Magna tervei szerint egész Európában körülbelül tízezer munkahely szűnik majd meg. Még a mostani konstrukcióval sikerült a lehető legtöbb munkahelyet megőrizni" - fűzte hozzá.

A Magna orosz hátterét firtató kérdésre a külügyminiszter azt mondta: a cég partnerei között valóban vannak oroszok is. Nagyon intenzív tárgyalások folytak az orosz oldallal is, de ez az ajánlat áll. Balázs Péter magyar külügyminiszter - aki tárgyalásokat folytatott Steinmeierrel - ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: az orosz tulajdonrész "nem az ördögtől való", ha arányos, átlátható és működése kiszámítható.

Steinmeier akadémiai beszédében is szólt az Oroszországgal fenntartott viszonyról. Szerinte az Európai Uniónak figyelemmel kell lennie a közös határokon túlra is. Fokozatos bizalomerősítő lépésekre van szükség szerinte Moszkvával kapcsolatban, és meg kell érteni, hogy más-más történelmi tapasztalatok miatt más-más megközelítések léteznek Európában.