Türkmenisztán után Baku is adna gázt Európának

Vágólapra másolva!
Azerbajdzsán kész több partnernek is eladni földgázt, bárkinek, aki teljesíti feltételeit - mondta Natik Aliyev energetikai miniszter, ezzel Türkmenisztánhoz hasonlóan élesebb versenyre késztetve Oroszországot és Európát - írta a Kommerszant pénteken.
Vágólapra másolva!

Az orosz gazdasági lap úgy ítélte meg, hogy a Bakuban a kaszpi-tengeri olajról és gázról véget ért konferencián már a résztvevők összetételéből is következtetéseket lehetett levonni: miközben az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Törökország magas szintű delegációt küldött, és részt vett a Nabucco gázvezeték-konzorcium igazgatója is, az orosz küldöttség szintjét az utolsó pillanatban az energetikai miniszterhelyettesről egy osztályvezető-helyettesre fokozták le.

Aliyev egyebek között elmondta, hogy országa jelenleg minden lehetséges partnerrel tárgyal, mert nem szeretne Türkmenisztán sorsára jutni, amelynek leállt a gázexportja, mivel gyakorlatilag teljes termelését Oroszországnak adta el. Hozzátette: a Gazprommal aláírt azeri memorandum legfeljebb további tárgyalásokra kötelez, de másra nem.

A memorandumban sajtóértesülések szerint az áll, hogy a Gazprom kész megvásárolni a Sah-Deniz-II. mezőn kitermelendő gáz teljes egészét, amelyet az európaiak a Nabucco majdani egyik fő forrásának tekintenek. A lap egy szakértőtől úgy tudja, hogy az emlékeztetőben az egész azerbajdzsáni gázkitermelésről van szó. Ami a Sah-Deniz-II. teljes termelését illeti, Baku már hivatalos ajánlatot kapott Oroszország mellett Törökországtól, Irántól és Grúziától, s Natik Aliyev a Kommerszantnak nyilatkozva kizártnak mondta, hogy országa egyetlen vásárlónak adja el gázát.