Ismét elhalasztották a Chrysler-Fiat megegyezést

2009.06.08. 22:35

Újabb bírósági ügy hátráltatja a Chrysler és a Fiat közti megegyezést. Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, blokkolja az ügyletet, miután két különböző hitelezői csoport után most három indianai nyugdíjalap gördített akadályt az üzlet elé. Ők is hiteleztek a csődbe jutott autógyártónak és most azt sérelmezik, hogy a biztosított hitelekkel nem rendelkező szakszervezetek jobban járnának, mint ők.

A gazdasági válság padlóra küldte az amerikai autóipari eladásokat és ezt már nem tudta elviselni a Chrysler. Áprilisban csődvédelmet kért a cég, és az azóta kidolgozott megoldás szerint a vállalkozást a Fiat, egy a szakszervezetek által alkotott tröszt, valamint az amerikai és kanadai állam venné gondozásába közösen.

A Fiat kezébe 20 százalék kerülne, a szakszervezetekhez 68 százalék, míg a két kormány összesen 12 százalékot birtokolna. Az amerikai kormány támogatta ezt a megoldást, mert így a vállalat ki tudna lábalni a csődből, de egyesek másként gondolták.

A hitelezők egy csoportja meg akarta akadályozni az olasz Fiat részesedés szerzését, de keresetüket elutasította az autógyártó csődjét felügyelő bíró. Egy hétre rá az Egyesült Államok Fellebbviteli Bírósága újból megerősítette, hogy szabályos a Chrysler vagyontárgyainak értékesítése.

A Fellebbviteli Bíróság azonban hétfőn este elhalasztotta az eladási ügylet lezárását, így a rendőröket, tanárokat és építési vállalkozókat képviselő három nyugdíjalap a Legfelső Bírósághoz fordult, hogy azonnal állítsa le az ügyletet, míg ők fellebbeznek.

A nyugdíjalapok összesen 42 millió dollárt birtokolnak a Chrysler 6,9 milliárd biztosított hiteléből. Szerintük nekik több védelem járnak, mint a szakszervezeteknek. "A súlyos hosszú távú következmények miatt nagyobb fontossága van a bíróság vizsgálatának, mint annak, hogy megakad a megegyezés" - nyilatkozta az alapokat képviselő egyik ügyvéd.

KAPCSOLÓDÓ CIKK