280-nál ragadt a forint

Vágólapra másolva!
A forint reggel egészen 277 alá is erősödött az euróval szemben, igaz délutánra valamelyest visszaadott a korábbi pozícióiból és ahogy az várható volt 280 környékén stabilizálódott. A mérsékelt gyengülés részben a profit realizálásoknak volt köszönhető, de még így is jóval felülteljesít a hazai deviza a régiós társakhoz képest. Ebben komoly szerepet játszott a hazai tőzsde pozitív teljesítménye is.
Vágólapra másolva!

A forintra - és a térségbeli devizákra általában is - felhajtó erőt gyakorol a lettországi devizakrízis közvetlen veszélyének elhárulása, bár a kialakult helyzet változatlanul nagy kockázati tényezőt jelent mind a zloty, mind a forint számára. A kedd délutánra jellemző 4,48 zlotys euróárfolyamról 4,46 közelébe erősödött a lengyel deviza szerda reggel.

A kereskedők rövid távon a kedvező hatások függvényében kilengésekkel tarkított enyhe erősödő trendet várnak a zloty és a forint esetében. A forint mozgási sávja 275-285 forintos euróárfolyam lehet. Vannak 265 forintos euró-célárfolyamot és 287 forintos gyengülési küszöböt említő elemzői vélemények is.