Új forgatókönyvet írtak a vásárlók

2009.06.19. 9:02

A gazdaság számos területén meglepetéseket okozott a válság, a lakossági fogyasztás sem kivétel. Bár a kutatók eredetileg azzal számoltak, hogy a korábbinál olcsóbb, úgynevezett helyettesítő termékekre váltanak a fogyasztók a válság miatt, ám ezúttal nem jött be a számításuk. A vásárlók mennyiségben vásárolnak kevesebbet.

 

Az utóbbi évtizedekben bekövetkezett válságok legfontosabb hatása úgy érződött a kiskereskedelmi piacon, hogy az embereknek elkölthető jövedelme jelentősen csökkent. Ezért az vált tipikussá, hogy a vásárlók igyekeztek a korábban megszokott termékek helyett másik, olcsóbb cikkeket keresni.

A mostani krízistől is ezt várták a kiskereskedelemben jártas szakemberek, piackutatók, ám időközben kiderült, más a forgatókönyv - mondta az [origo]-nak adott nyilatkozatában Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Korábbról indult

A hazai vásárlók az elmúlt fél évben nem próbálták meg helyettesíteni olcsóbb márkákkal a megszokott termékeket, inkább kevesebbet vásárolnak a jól bevált cikkekből vagy esetleg lemondanak az adott áru beszerzéséről. Kiváló példa, hogy a szinte minden háztartásban használt mosóporok esetében is mennyiségi visszaesés ment végbe inkább tavaly ősz óta. A napi fogyasztási cikkek piacán tipikusnak mondható, hogy nem cserélik olcsóbbra a különböző termékeket.

A kutató szerint ez egyébként egyfajta racionális megoldás a fogyasztó részéről, a folyamat elsősorban a korábbi "túlfogyasztásból" adódhat. A korábbi években, amikor olcsó kölcsönök, pénzbőség, fejlődés, jelentős bérkiáramlás jellemezte a gazdaságot, szinte mindent megvásároltak az emberek.

Egyre többet és többet vásároltunk, vettük fel az olcsó hiteleket, mondván, majd később úgyis kifizetjük. Pszichés szempontból akár érthető is lenne ez a magatartás, ám fogyasztói szempontból semmiképpen sem jó - figyelmeztetett a szakember, utalva arra, hogy a jövőben is lesznek felívelő szakaszok, amikor érdemes észnél lennie a lakossági fogyasztóknak, vagyis nem szabad nyakló nélkül eladósodni.  

Többet járunk áruházba, de kevesebbet hagyunk a kasszánál

A igazgató a cég kutatására hivatkozva elmondta: a fogyasztói szokások hosszú távú változása a gazdasági válság hatására erősödni látszik. Csökken az élményszerű nagybevásárlások aránya, helyette többször ugyan, de kisebb értékben vásárolunk.

Tavaly a hipermarketeket 5,3 százalékkal gyakrabban keresték fel a fogyasztók, ám az átlagos kosárérték több mint 3 százalékkal csökkent, azaz többször vásároltak kevesebbért, mint az előző esztendőben. Az idei év első három hónapjában a szupermarketek is beálltak a sorba, 2008 első negyedében még átlagosan 1684 forintot hagyott egy vásárló a kasszánál, az idén ez az érték 1641 forintra apadt. Ezzel párhuzamosan a vásárlók gyakrabban tértek be a szupermarketekbe, a három hónap alatt 23-szor, szemben az előző év azonos időszakában feljegyzett 21 alkalommal.