Zuhanórepülésben az amerikai infláció

Vágólapra másolva!
A vártnál lényegesen gyorsabban esett a drágulás üteme egy év alatt az USA-ban, májusban a 0,9 százalékos előrejelzéshez képest 1,3 százalékkal estek az árak - ez 59 év óta a legnagyobb mértékű esés. Egy hónap alatt 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Vágólapra másolva!

A szezonálisan kiigazított amerikai fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek májusban az előző havihoz képest, emögött az üzemanyagárak jelentős emelkedése, illetve az élelmiszerárak ezt csaknem ellensúlyozni képes csökkenése áll - tette közzé az amerikai munkaügyi hivatal. Mindezzel együtt három hónap óta ez volt ez első emelkedés az inflációban. Az emelkedés mértéke bizonyos várakozásokkal egybevágott, mások - például a MarketWatch konszenzusa - ennél nagyobb, 0,3 százalékos emelkedést jeleztek előre.

Az úgynevezett maginfláció - amely nem tartalmazza a gyakran nagyokat lengő energia- és élelmiszerárakat - szezonálisan kiigazítva ugyancsak 0,1 százalékkal emelkedett májusban az áprilisihoz képest. Egy év alatt 1,8 százalékkal emelkedett a maginfláció.

Veszélyes a nagymértékű árcsökkenés

Az előző év májusához viszonyítva az április 0,7 százalék - és a májusra vonatkozó 0,9 százalékos várakozások - után 1,3 százalékos esésről számoltak be a statisztikusok. Ekkora mértékű árcsökkenést 1950 áprilisa óta nem jegyeztek fel az államokban. Az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed már korábban is felhívta a figyelmet a gazdasági válság egyik legnagyobb veszélyére, a deflációra - az árak esésére -, a nyomott árakra vonatkozó figyelmeztetés most fokozott jelentőséget kap.

A gazdaság amúgy is ernyedt állapotában - a magas munkanélküliség és a sok "dologtalan" cég és üzem mellett - még fontosabb az árak bizonyos mértékű emelkedésének fennmaradása. Az árak tavaly óta bekövetkezett csökkenéséből 27,3 százalékot jegyeztek a lecsorgó energiaárak.