Válsághíradó: távozó PSZÁF-elnök, erősödő forint és OTP

Vágólapra másolva!
Egyebek mellett azért kellett lemondania a pénzügyi felügyelet elnökének, mert a kormányzat megítélése szerint a PSZÁF nem megfelelően reagált a pénzügyi válság fejleményeire. Az eset fényében különösen érdekes az ÁSZ vezetőjének véleménye, mely szerint "újjá kellene építeni az államot". A miniszterelnök kitart a szigorúság mellett, közben jó hírt kaptak a frankhitelesek Svájcból. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb hazai adatszolgáltató, a KSH pénteken teszi közzé a legalább ötfős vállalkozások és a költségvetési intézmények által jelentett bruttó és nettó átlagkeresetek, illetve a reálkereset első négyhavi alakulását.

Külföldön a német statisztikai hivatal hozza nyilvánosságra a májusi német termelői árindexet. Az előző hónaphoz képest változatlan értékre számítanak az elemzők, éves összehasonlításban pedig 3,6 százalékos csökkenésre.

Ez történt csütörtökön

A kormányzat és a felügyelet közti konfliktusok miatt benyújtotta lemondását a kormányzattal több konfliktusba keveredő PSZÁF elnöke, Farkas István döntését elfogadta Bajnai Gordon miniszterelnök.

Délután erőre kapott a forint az euróval szemben, a jegyzések kora este 281 forint alatt jártak, szemben a délelőtti 283,55 forintos értékkel.

A pesti tőzsde részvényindexe, a BUX 0,6 százalékkal emelkedett, elsősorban az OTP-nek köszönhetően, amely 2,8 százalékkal 3545 forintra drágult.

Nem akar erős frankot a svájci jegybank

A PM becslése szerint júniusban a GDP 1,1 százalékára rúgó hiány keletkezik az államháztartásban; bejelentették, hogy az IMF-hitel következő részletét valószínűleg a jövő héten hívjuk le.

Jó hír a hazai frankhiteleseknek, hogy a svájci nemzeti bank tudatta: kész lépéseket tenni a svájci frank esetleges (euróval szembeni) megerősödése ellen.

A Reuters által megkérdezett szakértők szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői ülésén nem változtat a 9,5 százalékos magyar alapkamaton.

Újjá kellene építeni az államot

Magyarország tartja a szigorú fiskális politikát, hogy visszaszerezze a befektetők bizalmát és stabilizálja a forint árfolyamát - mondta Bajnai Gordon kormányfő a Dow Jones hírügynökségnek.

Jelenleg nem kell csődhelyzettel számolni, de tartós nehéz időszak következik, újjá kellene építeni az államot - jelentette ki Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke.

Tovább javult a gazdasági kilátások megítélése az Egyesült Államokban májusban; felfelé módosította a kínai gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Világbank.