Több kötvényt dob piacra a magyar állam

Vágólapra másolva!
A befektetői hangulat javulására bazírozva az eddiginél több állampapír értékesítésével próbálkozik az Államadósság-kezelő Központ. Noha a hozam még minidig magas, az állam igyekszik visszatérni a piaci alapú finanszírozáshoz.
Vágólapra másolva!

A rendszeres aukciók áprilisi újraindítása óta először készül arra a magyar Államadósság-kezelő Központ (ÁKK), hogy növelje az értékesítésre szánt állampapírok mennyiségét - közölte a cég a Bloomberggel. Az ÁKK 114 milliárd forintnyi államkötvényt és kincstárjegyet dob piacra a jövő héten.

A közlemény szerint az ÁKK 2013-ban, 2015-ben és 2019-ben lejáró államkötvényeket kínál eladásra július 2-án, csütörtökön - a rövidebb lejáratúakból 10 milliárd, a hosszabbakból 7-7 milliárd forint értékben. A hét első felében hathetes lejáratú diszkontkincstárjegyből 40 milliárdért, a három hónaposból pedig 50 milliárdért lehet vásárolni.

Az elmúlt héten a referenciahozam a 3 éves, az 5 éves, a 10 éves és a 15 éves lejáraton 16-21 bázisponttal, a 12 hónapos lejáraton 2 bázisponttal csökkent, a 3 hónapos lejáraton nem változott, a 6 hónapos lejáraton 7 bázisponttal nőtt. A 3 hónapos kincstárjegy aukcióján az átlagos hozam 2 bázisponttal 9,38 százalékra nőtt, a 12 hónaposén 10 bázisponttal 9,47 százalékra csökkent.

Magyarország október 22. után - miután az aktuális aukció eredménytelenül zárult - egy időre felfüggesztette a kötvényárusítást. A kormány ezután kénytelen volt igénybe venni a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió által biztosított 20 milliárd eurós hitelkeretet. Az ÁKK most igyekszik visszatérni a piaci alapú finanszírozáshoz.

A hitelkeretből eddig 14 milliárd eurót hívott le Magyarország, ebből 6 milliárd euró a tartalékokat növeli - számolt be róla a minap Oszkó Péter pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.