Egyhavi csúcson járt a forint

Vágólapra másolva!
Péntek reggel nyolc előtt már 275 forint alatt is járt az euró Londonban, de volt példa arra, hogy 276 fölé ugrott a kurzus, ez a váltakozás reggel óta tart. Háromnegyed tízkor Budapesten például újra 275 forintnál is kevesebbet kértek egy euróért. Ez bő egy hónapja a legjobb forintárfolyamnak számít. A Dow Jones hírügynökség már péntek reggel megjósolta, hogy ezen a napon a forint ismét a 275-ös lélektani határt ostromolhatja.
Vágólapra másolva!

A válság hírei percről percre

A londoni bankközi piacon a forint péntek reggel, 275,16-46 forint/eurón állt, 0,09 százalékkal rosszabb volt a kora hajnalinál. Londonban nyolc óra előtt két perccel 275 alá ment az árfolyam, fél kilenc után viszont visszaugrott 275 fölé, sőt volt olyan pillanat, amikor 276 fölé szökött a kurzus. Ezen a helyzeten a pesti devizapiaci nyitás sem változtatott alapvetően, 275-276 forint/euró között ingadozott az árfolyam, aztán háromnegyed tíz körül 275 alá ment a kurzus mégiscsak. (Csütörtök éjjel 274,90-275,20 volt a kurzus.)

Délelőtt tizenegy körül megint gyengébb volt egy kicsit a forint, 276 körül járt a kurzus, ebben talán szerepet játszhatott az is, hogy az amerikai Morgan Stanley leminősítette a magyar értéktőzsdét.

Kolba Miklós, az ING devizakereskedője az [origo]-nak elmondta, hogy utoljára június 11-én volt 276 alatt az euró, 275 forintnál kevesebbet pedig május 11-én kértek a közös pénz egy egységéért. Így a mostani, időnkénti 275 alatti jegyzések több mint egyhónapos csúcsot jelentenek a forintnál. A forint egyébként külső hatások miatt erősödik Kolba szerint. A svájci jegybank ugyanis gyengítette a frank árfolyamát, és bőséges svájcifrank-ellátást ad a partnereinek devizacsere (deviza-swap) ügyletek keretében. Többek között a Magyar Nemzeti Bank is részt vesz ebben a programban. Mindemellett a dollár is gyengült, így a frank és a dollár együttesen javították (relatíve) a forint pozícióit.

A forintot már csütörtökön 275 forint/euróhoz emelte a részvénykeresletet követő forintkereslet és az, hogy térségünk központi bankjai nem, illetve nem lényegesen változtattak az alapkamatokon. Ennek következménye az, hogy a jelek szerint mind nagyobb a külföldi alapok érdeklődése a hozamelőnyjáték (carry trade) iránt - írta az MTI. (A carry trade lényege az, hogy - ha egyébként minden más tényezőt figyelmen kívül hagynánk - azt a devizát érdemes venni, amelynek az alapkamata magasabb, hiszen az nagyobb hozamot eredményez.) Éppen ez a hozamelőnyjáték erősítette rekordokra a forintot tavaly tavasszal. A forint iránti bizalmat egész héten javította, hogy az IMF kedd este jóváhagyta a készenléti keret újabb részletét.

A cseh koronának is jót tett, hogy a cseh jegybank csütörtökön nem hajtotta végre a piacon várt alapkamat-csökkentést, és a bank elnöke azt mondta, hogy a mostaninál nagyobb gazdasági visszaesésre talán nem kell már számítani.

Lengyelországban is az az általános várakozás - és a központi bank illetékesei is erre utaltak legújabb nyilatkozataikkal -, hogy a szerdai kamatcsökkentés belátható időre az utolsó volt.

A forint csütörtökön 0,95 százalékot, a cseh korona 0,43 százalékot, a zloty 0,80 százalékot nyert az euróval szemben.