Gyorsult az euróövezeti szolgáltatások visszaesése

Vágólapra másolva!
Az euróövezeti szolgáltatások Reuters kezelte beszerzőmenedzser-mutatója júniusra 44,7 pontra csökkent a májusi 44,8 pontról, amely akkor már harmadik hónapja jelezte a visszaesés lassulását az előző hónaphoz képest. A június végén megjelent előzetes becslés 44,5 pontra szólt, előzőleg az elemzők 45,8 pontot vártak.
Vágólapra másolva!

Itt olvashatja a válság híreit!

A mutató, 50 pont alatti értékkel, tizenharmadik hónapja jelezte a teljesítmény csökkenését az előző hónaphoz képest. Ezúttal a javulás megtorpant, miután májusban a visszaesés hét hónapon belül már egyszer a legkisebb volt. A mutató februárban érte el mélypontját, 39,2 ponton. A várakozások részmutatója ellenben 62,3 pontra ugrott.

A német szolgáltatási mutató, 45,2 ponton, azonos maradt a májusival, a francia 47,2 pontra esett 48,3 pontról. Az olasz 42,3 pontra csökkent 43,1 pontról, a spanyol 41,2 pontra emelkedett 39,1 pontról.

Az euróövezeti feldolgozóipar hétfőn közölt beszerzőmenedzser-mutatója júniusra 42,6 pontra emelkedett a májusi 40,7 pontról. Ez is tizenharmadik hónapja jelzett teljesítménycsökkenést, de szeptember óta a legkisebbet.

Az Európai Bizottság 4,0 százalékos gazdasági visszaesést jósol az euórövezetnek erre az évre, és további 0,1 százalékos romlást jövőre. Tavaly 0,8 százalékkal, 2007-ben 2,7 százalékkal nőtt az euróövezeti országok hazai összterméke (GDP). Németországban idén 5,4 százalékos visszaesésre, jövőre 0,3 százalékos GDP-növekedésre számít a brüsszeli bizottság.