Egyre gyengébb a forint

Vágólapra másolva!
A forint hétfőn tovább gyengült a pénteki hanyatlás után. A múlt szerdai csúcshoz - 267-268 forintot ért ekkor az euró - képest most 7-8 forinttal ér többet az euró. Az árfolyam hétfőn délután 274-275 között mozgott, este viszont 274 forint alatt jegyezték az eurót.
Vágólapra másolva!

A pesti devizapiac zárásakor a forint 274-275 forint között ingadozott, a nap folyamán majdnem elérte a 275 forint/eurós értéket is.

Mindez jelentős gyengülés a múlt hét közepi, több hónapos csúcs (267-268 forint/euró) után. Múlt pénteken 272 körül mozgott az árfolyam délután, így a hétfői 274-275 kurzus ehhez képest is visszaesés a magyar fizetőeszköz szempontjából.

A forint hétfőn hajnalban még 272,50 körül állt, majd reggel gyengülni kezdett, és a tendencia délután sem fordult meg igazán. Így a magyar fizetőeszköz előbb 274, majd 275 közelébe hanyatlott.

"A forint köszönhetően a romló befektetői hangulatnak már reggel 274 közelébe gyengült az euróval szemben, viszont a nap későbbi részében meg tudta őrizni pozícióit és nem gyengült tovább. A régiós tőzsdék mind 1 százalék feletti mínuszban zártak hétfőn, a BUX-ot viszont
felhúzták a kereskedés végére és kismértékű pluszban tudott zárni" - vélekedett Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.

Zárás előtt kicsit javult a forint

A zárás előtt egy kicsit emelkedett az árfolyam, és inkább a 274 közelébe tért vissza - sőt volt 274 alatt is a jegyzés -, de összességében így is romlott hétfőn a forint.

A dollár árfolyama 198 közelébe került, a svájci frank pedig 181 forintra is erősödött, záráskor 180,60 közelében mozgott.