Vágólapra másolva!
A befektetők gyakorlatilag egyformán ítélik meg Kalifornia és Magyarország gazdasági helyzetét, a két állam csődjére köthető biztosítások ára a világpiacon közel azonos szinten mozog - áll a Concorde legfrissebb elemzésében.
Vágólapra másolva!

A CDS-ek (Credit Default Swap) piacát figyelve gyakran láthatók érdekes folyamatok, például amikor a különböző adósok esetleges fizetésképtelensége elleni biztosítások ára hasonlóan alakul első ránézésre nagyon különböző helyzetben lévő hitelfelvevők esetében. (A CDS-ek államadósságokra köthető határidős biztosítási ügyletek, ha a szóban forgó eszközök árjegyzése csökken, az azt jelzi, hogy a befektetők kevésbé tartanak az adott ország vagy állam csődjétől.)

Így van ez jelenleg az ötéves kaliforniai, és az ugyancsak ötéves magyar CDS esetében is. Az Egyesült Államok legnépesebb - több mint 36 millió lakosú - tagállamának ötéves CDS-e jelenleg 360 bázispont körül forog, azaz ha valaki biztosítást szeretne vásárolni a Kalifornia állam által kibocsátott 5 éves kötvények nemfizetésének esetére, akkor ezt most a kötvény névértékének évi 3,6 százalékáért tudja megvenni.

Eközben egy hasonló konstrukcióért, az euróban és dollárban denominált magyar államkötvények biztosításáért mintegy 340 bázispontot, a névérték évi 3,4 százalékát kell kifizetni, azaz a piac hasonló valószínűséget tulajdonít Kalifornia és Magyarország esetleges fizetésképtelenségének - derül ki Concorde szerdán megjelent elemzéséből.

Első ránézésre ez persze egy vicc, hiszen akármennyire önálló is az USA egy tagállama, attól az még az Egyesült Államok - fogalmaz a brókercég dolgozata, amely hozzáteszi: hiába nem amerikai államadósság a kaliforniai adósság, igen nehezen képzelhető el, hogy ha egy tagállam valóban fizetésképtelenné válik, - különösen a pénzügyi rendszer jelenlegi, viharvert, sérülékeny állapotában - akkor a szövetségi kormányzat ne állna helyt a hiteleiért.

Kalifornia pénzügyi helyzete magyar mércével mérve is kétségbeejtő, ráadásul egyre rosszabb, és az is igaz, hogy mivel nem önálló ország, Magyarországgal ellentétben nem fordulhat a Nemzetközi Valutaalaphoz, de azért a mindenkori szövetségi kormány védőernyője bioztonságot jelent. Másik oldalról nézve a kaliforniai és a magyar csőd árazása jó hírnek is tekinthető: ha a piac éppen úgy árazzák a magyar csődkockázatot, mint egy olyat, ami praktikusan szinte kizárható, akkor ez Magyarország számára is kedvező.