Érik az újabb bankárbotrány Amerikában

Vágólapra másolva!
Saját bankjuk részvényeit adták el a Goldman Sachs amerikai pénzintézet vezetői, miután az egyik legnagyobb konkurensük, a Lehman Brothers tavaly szeptember 15-én csődbe ment. A részvényeladásokat azért bírálják Amerikában, mert időközben a Goldman Sachs hatalmas állami segítséget kapott, és új részvényeket is kibocsátott.
Vágólapra másolva!

A Goldman Sachs befektetési bank vezetői csaknem 700 millió dollárt értékben adtak el a cég részvényeiből a Lehman Brothers tavaly szeptemberi összeomlása után - írja a Financial Times (FT).

A tranzakciók jó eséllyel vihart kavarnak majd amerikai politikai körökben, az eladásokra ugyanis akkor került sor, amikor a bank 10 milliárd dolláros állami segítséget kapott.

A Goldman amúgy nyertese lehet a válságnak, a nehéz időket ugyanis éppp az állami segítségnek köszönhetően ugyan, de túlélte, sőt, a várakozások szerint viszonylag jó negyedéves eredményeket tesz majd közzé a mai nap folyamán.

A Goldman partnerei az utóbbi nyolc hónapban 691 millió dollárnyi részvénytől váltak meg, miközben a bank részvények kibocsátására kényszerült. Egy évvel korábban, azaz 2007 szeptembere és 2008 április között a bankárok 438 millió dollárnyi papírt adtak el, pedig ekkor az árfolyam jóval magasabb volt, mint most.

A banki vezetők a fizetésük nagy részét bónuszokban kapják a tengerentúlon, ami sokszor részvényjuttatást jelent. Az FT szerint az eladásoknak technikai okai is lehettek (azaz a bankároknak el kellett adniuk a részvényeket, ha nem akartak jelentős összegeket elbukni), de ezzel együtt feltehetően komoly politikai visszhangja lesz az ügyleteknek.

Az utóbbi hónapokban több vezetői részvényügylet és bónusz is botrányt okozott az Egyesült Államokban, amelyek közül a legismertebb az AIG biztosító vezetőinek juttatásával volt kapcsolatos.