Bíztató jeleket lát az amerikai pénzügyminiszter

Vágólapra másolva!
Az amerikai pénzügyminiszter csütörtökön Párizsban úgy nyilatkozott: már látja a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom visszatérésének "nagyon biztató" jeleit, de óva intett a gazdaságélénkítés hirtelen történő leállításától.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Timothy Geithner Nagy-Britannia, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok után érkezett Franciaországba. Körútjának célja az volt, hogy meggyőzze a külföldi kormányokat: folytassák erőfeszítéseiket a gazdasági növekedés ösztönzésére. Figyelmeztetett arra, hogy nem szabad megismételni azokat a hibákat, amelyeket az Egyesült Államok a harmincas években követett el, amikor már a javulás első jeleinél, túl korán visszafogta a gazdaság támogatását.

Christine Lagarde francia gazdasági miniszterrel folytatott megbeszélését követően Geithner úgy vélte, hogy a piacok egyre jobban működnek és a gazdaság egészének pozitív jelei mutatkoznak.

"Általánosságban úgy vélem, hogy az Egyesült Államokban már látjuk a pénzügyi rendszer globális stabilitásába vetett bizalom nagyon biztató javulását" - ezt már Francois Fillon francia kormányfővel folytatott tárgyalását követően mondta az amerikai pénzügyminiszter. Hozzátette: "Látjuk, hogy a piacok jobban működnek, látjuk, a kockázati tényezők csökkenését. Ez alapvetően jó dolog, a válság ellen folytatott közös küzdelmünk erőfeszítései sikerének jele."

Timothy Geithner szerint a hitelpiacok is javuló tendenciát mutatnak. "Látjuk, ahogy újraindul az élet a piacokon, amelyek valójában az év végén álltak le" - mondta.

A francia gazdasági miniszter üdvözölte a francia-amerikai együttműködés magas színvonalát a világgazdaság élénkítésének területén: - "Nagyon jó az együttműködés a washingtoni és a londoni csúcstalálkozók óta. Most együtt készítjük elő a pittsburghi találkozót, és kéz a kézben dolgozunk a közös elvek szerint" - hangoztatta Lagarde.

A francia gazdasági miniszter szerint vendégével egyetértettek abban, hogy jobb szabályozásra, átláthatósági elvekre és stabilitásra van szükség a gazdasági irányítás és az adóparadicsomok terén.