Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Engedélyezte az Európai Bizottság, hogy Magyarország 111,5 millió euró támogatást nyújtson a Daimler kecskeméti autógyárának létesítéséhez. Az üzem segíteni fogja a térség gazdaságát, és 2500 munkahelyet teremt - áll az Európai Bizottság csütörtöki, Brüsszelben kiadott közleményében.

"A bizottság megelégedésére szolgál, hogy a Daimler piaci részesedése és a projekt által létrehozott termelési kapacitás nem túlzott mértékű, és a verseny nem fog aránytalan mértékben torzulni" - közölte Neelie Kroes versenypolitikai biztos.

A 29,7 milliárd forint (111,5 millió euró) összegű, pénzbeli támogatás és társasági adókedvezmény formájában nyújtott támogatáson felül a Mercedes-Benz Hungary mintegy 214 millió forint (0,8 millió euró) összegű, az állami vasúthálózatra való rácsatlakozást célzó pénzügyi támogatásban részesül. A Mercedes-Benz Hungary egyébként saját tőkéjéből és bankkölcsönökből finanszírozza a projektet.

A tervek szerint halad az építkezés

A gazdasági válság ellenére, a kecskeméti Mercedes-gyár építése teljesen az előre meghatározott terv szerint halad - mondta csütörtökön az MTI-nek Michael Friess, a gyárépítés projektvezetője. Már folynnak a területrendezési munkálatok, befejezésük után kezdődik az első üzem, az autófényező rész alapozása.

Az elmúlt hetekben a cég elkezdte a magyar munkaerő toborzását, és jó tapasztalatokat szerzett a pályázók felkészültségről. Ez alapján biztos, hogy amikor 2012-ben beindul a gyártás, lesz elegendő és jól felkészült munkaerő - jelentette ki az ügyvezető.

Zombor Gábor, kecskemét polgármestere közölte: a város azzal segít a lakhatási feltételek biztosításában, hogy a tulajdonában lévő ingatlanokon 110 lakás építését teszi lehetővé, melyeket bérelni tudnak majd a gyár alkalmazottai. Az illetékesek nyilvános beszállítói fórum keretében tájékoztatják a cégeket, hogy a város milyen feltételekkel vár partnereket ebbe a fejlesztésbe.

Az út már kész van

Kecskemét a Daimlerrel kötött megállapodásnak megfelelően elkészíttette a Mercedes-gyárhoz vezető, 1108 méter hosszú, autópálya minőségű bekötőutat. Az út 357 millió forintba került, ebből 250 millió forintot pályázaton nyert az önkormányzat.

A Daimler-Benz konszern tavaly júniusban jelentette be, hogy Magyarországot választja új Mercedes-modelljei gyártásának helyszínéül, 800 millió eurós beruházással építve meg a gyárat. A kecskeméti lesz a vállalat első kelet-európai üzeme.