Bajnai: Akár év közben is átírható a büdzsé

2009.07.22. 20:55

Ha kell, a kormány beavatkozik a folyamatokba, év közben korrigálja a költségvetést, mert a tervezett költségvetési hiányt tartani kívánja. Erről Bajnai Gordon miniszterelnök beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában szerdán.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: most úgy látja, nincs szükség évközi beavatkozásra, de naponta, hetente elemzik a folyamatokat, így például a munkanélküliség, illetve az adóbevételek alakulását.

Magyarország kezdi visszaszerezni a nemzetközi piacok bizalmát, visszanyerte hitelképességét - szögezte le a kormányfő. Hozzátette: ha nem tér vissza az ország iránti bizalmatlanság, ha nem lesz nemzetközi pánik, akkor Magyarország képes lesz önmagát finanszírozni.

Bajnai bízik a büdzsé elfogadásában 

Ha ősszel a parlament nem tudja elfogadni a jövő évi költségvetést, akkor lemond, de - mint mondta - úgy látja: a kormánynak megvan a többsége. Bajnai szerint november második felében megszülethet a jövő évi a költségvetés, ezzel a magyar intézmények, vállalkozások, polgárok már január előtt tudják, hogy milyen költségvetésre kell felkészülniük. A miniszterelnök azt mondta: december végéig van világos, fontos jogalkotási programja a parlamentnek, ezt követően még a jövő évi költségvetés elindítását szolgáló lépésekre lesz szükség.

Az embereket közvetlenül érintő lépéseket már megtette a kormány, de azzal, hogy a gazdaság kevesebbet termel, egyes területekre kevesebbet lehet költeni, ilyen az önkormányzati szféra. E terülten feladatcsökkentés, hatékonysági megtakarításra lesz szükség, de eközben figyelni kell arra, hogy a legalapvetőbb - az oktatási, a szociális és az egészségügyi - funkciók a  legkevésbé sérüljenek - tette hozzá Bajnai Gordon.

Aki tud, annak dolgoznia kell!

A miniszterelnök szerint az önkormányzatok is tehetnének a kormányhoz hasonló akciókat, gesztusokat a polgárok felé, mint amilyen volt a miniszterek fizetésének csökkentése, vagy az állami vezetők fizetésének maximálása. Egy kérdésre válaszolva Bajnai Gordon kijelentette, hogy   Magyarországnak újra kell definiálni a társadalmi szolidaritáshoz, segélyezéshez való viszonyát. A kormányfő szerint minden demokratikus pártnak ki kell mondani, hogy a társadalomnak gondoskodni kell azokról, akik erre maguktól képtelenek.

Ehhez cserébe azonban a segélyben részesülőktől el kell várni, hogy betartsák a társadalmi együttélés alapvető szabályait, működjönek együtt a többségi társadalommal - szögezte le miniszterelnök. Hozzátette: emellett annak, akiről a társadalom gondoskodik, és munkalehetőséghez jut, illetve képes is munkát vállalni, el kell mennie dolgozni. Ha az érintett mégsem tud kitörni a segélyezetti státuszból, akkor el kell várni, hogy legalább a gyermekeire ne örökítse tovább az eltartottságot, próbáljon meg azoknak esélyt adni például az oktatással.

KAPCSOLÓDÓ CIKK