A Michelin gumigyártó cég franciaországi, Montceau-les-Mines-ben lévő üzemében félszáz munkás elfogta a vállalat négy menedzserét, és feldúlta irodáikat.

A kelet-franciaországi gyárban már eleve felfokozott volt a hangulat az elbocsátások miatt, amelyek az egész autóipart és az autóipari beszállítókat különösen súlyosan érintik.

Most többek között az üzem igazgatóját is foglyul ejtették a munkások, akik számára az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy egy társukat megbüntették azért, mert nem volt hajlandó egy olyan gépen dolgozni, amelynek használatát nem ismerte, és nem is tanították be erre a tevékenységre.

Nem az első főnökrablás

A menedzsereket végül rövid idő elteltével szabadon engedték a feldühödött dolgozók, ám az irodákban komoly károkat okoztak: nemcsak az iratokat, szekrényeket dúlták fel, hanem például a mosdókban is tetemes kár keletkezett.

Francia munkások a válság kirobbanása óta már többször is foglyul ejtették főnökeiket. Többek között a Sony, a Caterpillar, a 3m és a Continental ottani gyáraiban fordultak elő hasonló atrocitások, amelyeket angolul bossnappingnek, főnökrablásnak neveztek el.

A Michelin egy másik franciaországi gyárában júniusban voltak tiltakozások, amikor gumit is égettek a feldühödött munkások.