Egyesült a Porsche és a VW

Vágólapra másolva!
Eldőlt a Porsche-Volkswagen-csata: lemondatták a Porsche fúzióellenes vezetőjét, miközben a vállalat tőkeemelésről döntött, és zöld utat adott a katari befektetőknek is, majd a délután folyamán a két cég igazgató tanácsai is megegyeztek a cégek összevonásáról.
Vágólapra másolva!

A német Porsche autógyár bejelentette, hogy azonnali hatállyal távozik posztjáról a vállalat elnök-vezárigazgatója, Wendelin Wiedeking, valamint pénzügyi vezetője, Holger Haerter. Előbbi utóda az eddigi gyártási vezető, Michael Macht lesz, a helyettesi pozíciót a hr-főnök, Thomas Edig foglalja el - számolt be a BBC internetes oldala.

A gyár felügyelőbizottságának egész éjszaka tartó rendkívüli ülésén döntöttek arról is, hogy a vállalat legkevesebb 5 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre, hogy integrált autóipari konszernt hozzon létre a Volkswagennel. A 10 milliárd euró adósságot felhalmozó Porsche szűkszavú közleményében nem tért ki arra, hogyan kívánja finanszírozni a tőkeemelést.

A Porsche és a Volkswagen összeolvadása régóta napirenden volt, a 16 éve hivatalban lévő Wiedeking ugyanakkor ellenezte azt, és a Volkswagen-részvények felvásárlásával taktikázott. Mára a VW-papírok 51 százaléka a Porsche tulajdonába került, ami az eladósodás egyik oka - írja a Bloomberg hírügynökség.

Megállapodás született arról is, hogy a felhalmozott adósságok leépítése érdekében az állami tulajdonú Katari Befektetési Hatóság tulajdont szerezhet majd a vállalatban. Egyes hírek szerint Katar 7 milliárd eurós részvénycsomagot kíván szerezni a Porschéban - értesült az MTI.

Bár az egyesülés még nem vehető biztosra, az MTI által idézett szakértők úgy látják, Wiedeking távozása (amit a Financial Times szerint 50 millió eurós végkielégítéssel honorálnak) a Volkswagen győzelmét jelenti. Szerintük a Volkswagen fokozatosan átveszi a Porschét, amely a tizedik Volkswagen-márka lesz.

Ezzel egybehangzóan nyilatkozott a Bloombergnek a német Autóipari Kutatóintézet vezetője, Stefan Bratzel, mondván, Wiedeking tevékenysége a Porsche családot is megosztotta, és megmérgezte a két vállalat kapcsolatát.

A VW felügyelőbizottsága csütörtök délután áldását adta a fúzióra, a hírek szerint három hétre lesz szükség az összevonás konkrét lépéseinek kidolgozására és szerződésbe foglalására.