Tovább gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A napok óta tartó korrekció keretében tovább gyengült a forint: az eurót 268,33 forinton jegyezték csütörtök délelőtt kilenc órakor a bankközi kereskedelemben, szemben a szerda délutáni 267,33 forinttal.
Vágólapra másolva!

A forint és a zloty meredek gyengüléssel kezdte az európai kereskedést csütörtökön: a forint 267,50 forintos euróárfolyam körüli szintről 268 fölé, a zloty 4,1060 körüli euróárfolyamról 4,1160 körülire gyengült.

A forintra nem gyakorolt erősítő hatást sem a júliusban javulást mutató külkereskedelmimérleg-adat, sem az ipari termelés csökkenésének mérséklődő üteme, sem a pozitív tőzsdei nyitás. (A Dow Jones hírügynökség kora reggel még azt írta: ha jobb lesz a vártnál a júniusi ipari termelési adat, az lökést adhat a forintnak.) A zloty sem profitált a varsói tőzsde +1,10 százalékos nyitásából.

A zloty és a forint korrekciós fázisban van az elmúlt hetek jelentős árfolyamnyereségeit követően. A forint hétfőn hét hónapos csúcsot ért el 264,50 forintos euróárfolyammal. Mindkét deviza árfolyamának alakulása a nemzetközi piaci hangulatot, a befektetői kockázatvállalás mértékét tükrözi.

A korrekció ellenére a piacon nem tartják valószínűnek, hogy a forint elhagyná az elmúlt hetekben kialakult 265-270 forintos árfolyamsávot.

Nem valószínű a 270-es szint fölé való gyengülés, mivel reggel ismét fölfelé indultak a részvénypiacok felmenetel. Ha a kamatdöntések a várakozásoknak megfelelően tartást hoznak - ide értve a cseh jegybank szintén csütörtöki kamatdöntését is -, akkor újra 265 felé veheti a hazai deviza az irányt - írta elemzésében Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.

A dollárt 186,37 forinton jegyezték csütörtök délelőtt kilenc órakor 1,4393 dolláros euró árfolyam mellett, szemben a szerda délutáni 185,89 forinttal (1,4374). A svájci frank jegyzése 175,30 forint 174,61 forint után, 100 japán jent pedig 196,06 forinton jegyeznek 195,71 forint után.