Megugrott a forint, 270 alatt az euró

Vágólapra másolva!
A forint meredek emelkedőn kezdte a napot, az euró búcsút mondott a 270 forint feletti tartománynak.
Vágólapra másolva!

A szerdán még 275 forint közelében is is megforduló eurókurzus már csütörtök hajnalban 269,50 forint körül járt, majd meredeken esett, nem sokkal tíz óra előtt 268 forint körül mozgott az árfolyam.

A forinterősödés a kiváló befektetési hangulattal magyarázható. Ebben szerepet játszik, hogy a New York-i tőzsdék erősödéssel zárták a szerdai kereskedést, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is jelezte, nem kíván szigorítást végrehajtani, mert a gazdaság a stabilizálódás jeleit mutatja. Szintén kedvezett a hangulatnak, hogy a német statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a német gazdaság elindult a felfelé vezető úton.

A befektetők vásárlási kedvét jelzi az is, hogy a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX is jelentős erősödéssel kezdte a napot. A hangulatot az sem törte le, hogy a magyar GDP a vártnál rosszabb lett. A Questor elemzői úgy vélik, hogy a gyenge makroadatok miatt erősödhetnek a kamatcsökkentési várakozások.